Olyan, mint mi?

Megbotránkozik és kesereg a társadalom, ha arról érkezik hír, hogy nyereségvágyból gyilkoltak meg valakit.

Zúgolódás támad azonban akkor is, ha kötelező hit- és erkölcstan bevezetéséről beszélnek az iskolákban. A kritikusok azt nehezményezik, hogy felesleges „ilyesmit” rákényszeríteni az egyébként is túlterhelt gyerekekre. Pedig a társadalom etikai normái és a börtönök zsúfoltsága között szoros összefüggés mutatkozik.

Tavaly meggyilkoltak egy fiatalasszonyt az autójáért. Az elkövető egy elismert rendőrtiszt fia volt – idéz fel egy konkrét esetet a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet református lelkipásztora. Szénási Jonathán Sándor szerint a lakosság jó része úgy él, hogy hallani sem akar valláserkölcsi normákról.

– Azt mondják az emberek, majd ők eldöntik, hogy nekik mi a jó. Utána pedig következik a panasz, hogy „jaj milyen világban élünk!” A világ olyan, mint amilyenek mi vagyunk benne. Sem jobb, sem rosszabb –véli a lelkipásztor, aki évek óta lelkigondozza a fogvatartottakat a rácsok mögött.

– Bent a börtönben tarackos területeket próbálok szántani, kapálgatni, hátha valami lesz belőle. Higgye el, ha harminc évvel korábban tette volna normálisan a dolgát a család, az iskola, akkor sokkal egyszerűbb helyzetben lennénk – győzköd a börtönlelkész, pedig nem kell meggyőznie az igazáról, hiszen a túlzsúfolt börtönök a társadalom mulasztásait és hibáit igazolják.

A börtönbe nem a bűne, hanem az elkövetett bűncselekmény miatt kerül valaki – magyarázza a lelkipásztor, aki szerint fontos, hogy szétválasszuk a két fogalmat.

– A bűn az, amit Isten igéje annak mond, ez egy konstans dolog. A bűncselekmény pedig az, amit a pillanatnyi állami törvények büntetnek. Könnyen előfordulhat, hogy egy bűn nem bűncselekmény, vagy éppen fordítva: bűncselekménynek számít valami, ami nem bűn. A lelkész példákat is említ a könnyebb megértés miatt. Ha valaki a rendszerváltás előtt átsétált Kőszegről Felsőőrre, a határőröknek tüzet kellett nyitniuk rá, amennyiben nem állt meg a felszólításra. Ez a „kis séta” bűncselekménynek számított ugyanúgy, mint 1915-ben piros tojás festése. A háborús helyzet miatt egy miniszteri rendelet megtiltotta ezt a hagyományt. A honvédség ellátásához minden élelmiszerre szükség volt, ezért törvénybe ütköző cselekedet lett a húsvéti pirostojás-festésből.

– Persze az állam legtöbbször nem „csinál” bűncselekményt az ártatlan dolgokból. És megnézhetjük a másik oldalt is, mert rengeteg bűn van, ami nem számít bűncselekménynek. Például ha valaki szétdúlja a másik házasságát, elszereti valakinek a házastársát. Ez ugyan erkölcstelen, mégis törvényes kategória.

Szénási Jonathán Sándor szerint a börtönbüntetésüket töltő emberek nem feltétlenül rosszabbak, mint mi, akik kint vagyunk, csak másképp rosszak.

– Bennünk is megvan a rosszra való hajlam, és időnként követünk el botlásokat, bűnöket. Ha így tudunk a fogvatartottra nézni, akkor láthatjuk, hogy ugyanúgy megváltásra, újjászületésre szorul, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Nekem az a feladatom, hogy hirdessem az igét közöttük, mintha csak kint tenném.

Sokat változott a börtönök világa az elmúlt tíz esztendőben. 2002-ben Bárándy Péter (párton kívüli) igazságügy-miniszter meghirdette, hogy emberibb arcot kell mutatniuk a börtönöknek. Az országos parancsnokság kiadta a feladatot a büntetés-végrehajtási intézeteknek, hogy tegyenek valamit ennek érdekében, de egy ideig nem igazán történt semmi. A börtönlelkészség ténye sem aratott osztatlan lelkesedést a börtön dolgozói között – emlékszik vissza a lelkipásztor, akinek eleinte nehezebb dolga volt a munkatársakkal, mint magukkal a fogvatartottakkal. Hosszú út vezetett odáig, hogy megszervezhették a fogvatartottak családi kapcsolaterősítő táborát, vagy ellátogathattak a csatkai búcsúba, a magyarországi cigányság zarándokhelyére.

– Akármennyire büntetéspárti is a társadalom jelentős része, csak addig tart ez a szigorúság, ameddig saját maga vagy közvetlen családtagja érintett nem lesz. Tegyük fel, hogy valakire egy gondatlan közlekedési baleset vagy egy rosszul átgondolt dolog miatt szab ki a bíróság szabadságvesztést. Az első három évben a család próbál mellette állni, de a későbbiekben lanyhul a kapcsolattartás. A család egyre nehezebb anyagi körülmények közé kerül, hiszen kiesik a családfő keresete. A házasságok legnagyobb része három év alatt felbomlik. Ha valakit elhagy a párja, akkor nincs hová mennie a szabadulása után. A barátok elkopnak az évek múlásával, a volt munkahelyén a kollégák kicserélődnek, egyedüli élő kapcsolata a család lehetne, de már az sincs a válás után. Szabadulása után a priusza miatt nem kap munkát, talajtalanná, gyökértelenné válik. Sokaknak csupán a börtönkapcsolatai maradnak. A társadalom hosszú távú érdeke ezért nem a megtorlás, hanem a tudatformálás kell hogy legyen. Ugyanis ha valaki meg tud újulni és változni, másként él, mint mielőtt bekerült, mindenki számára hasznos. Ha pedig nem tud visszailleszkedni, akkor szinte teljesen mindegy, hogy bent van a börtönben vagy kint vergődik hajléktalanként, mert a társadalomnak kell eltartania, ez pedig senkinek nem jó. A megbocsátás segít a talpra állásban és integrálódásban. Jézus is ezt tanítja nekünk. Talán nehéz megérteni, de ha valaki nem tud megbocsátani, akkor teljesen feleslegesen vágyakozik azután, hogy Isten is megbocsásson neki mindent.

A börtönben nagy szükség van lelkipásztorokra, hiszen ha megzuhannak vagy válságba kerülnek a fogvatartottak, a lelkipásztor mindig biztos pontot jelenthet számunkra. A nevelő és pszichológus is sokat segíthet, de nekik jelentési kötelezettségük van, ha bármilyen problémát észlelnek. Emiatt a fogvatartott gyakran inkább magában küszködik és hallgat, nehogy elvegyék a nehezen megszerzett „kiváltságait”. Ilyen lehet, ha nem dolgozhat tovább, sőt eltűnik a börtön egy szigorúbban zárt részén. Az úgynevezett problémamentes, jó magaviseletű fogvatartottak egy idő után dolgozhatnak a börtön tágabb területén. – Számos esetben a nem vallásos fogvatartottak azért jönnek a börtönlelkészhez, hogy elpanaszkodják gondjaikat. Tudják, hogy a lelkipásztor az egyetlen, akinek titoktartási kötelezettsége van. Ilyenkor többször is beszélgetek velük, hogy kiereszthessék a fejükben keletkezett gőzt.

Segíteni azonban nem mindig lehet. Szénási Jonathán Sándor egy sokkoló élményről beszél. Karácsonykor ajándékcsomagokat küldenek a fogvatartottak gyerekeinek a börtönből az édesapa nevében. Egyszer mire az ajándék megérkezett a kicsikhez, az apa már nem élt, ugyanis miután megtudta, hogy a felesége elhagyja, felvágta az ereit a börtön mosdójában és meghalt. A kis karácsonyi csomagok azonban már útban voltak a postán. Az asszony lelki terrorról beszélt, hiszen azt gondolta, hogy valaki a férje nevében feladott csomagokkal akarja sokkolni, mert lapátra tette a férjét, a gyerekek pedig azt gondolták, hogy apa a mennyből küldött ajándékot.