Örök reménységben

Lassan egy hónap telt már el húsvét ünnepe óta. Az ünnep óta, ami igazán reménységet ad a keresztény embernek. Én sokáig nem tudtam mit kezdeni sem a böjt időszakával, sem a húsvét ünnepével. Ésszel felfogni nem lehet, hogy szerethetett minket/engem valaki annyira, hogy ártatlanul elszenvedett olyan sok mindent, amit mi érdemeltünk volna. Megváltva minket a bűntől, közelebb hozva bennünket az Atyához és ahhoz a sok áldáshoz, amit nap mint nap tapasztalunk. Reménységben, hogy ahogy Krisztus feltámadott a harmadik napon, úgy mi sem maradunk öröké a sírban, hanem feltámadunk és helyünk van az Atyánál. 

De persze míg a földi mindennapjainkat éljük olyan sokszor elveszíthetjük a mi kis törékeny reményünket. Van, hogy imádkozunk valaki életéért, és mégsem látunk változást, sőt olykor úgy tűnhet, egyre távolabb került az Istentől. Mert miközben mi könyörgünk érte, a gonosz is dolgozik, és mindent megtesz, hogy elválassza őt a kegyelemtől. Van, mikor többedik nekifutásnak sem sikerül egy vizsga, mikor valaki életében nem jön a betegségből való gyógyulás, mikor két éve dúl már a háború, és nem jön a béke, a felszabadulás. Nehéz a reményt fenntartani, pedig ez lenne a legnagobb erőforrásunk.

Krisztus feltámadása visszaadja a reményt számunkra. Megtanít mindnyájukat, hogy mindig van reménységünk, mert Ő az, aki reménységre ad okot. Megmutatta, hogy mikor a legsötétebbnek tűnik a helyzet, és azt érezzük nem történik semmi, magunkra vagyunk hagyva, Isten mégis ott van velünk. Hogy neki is fáj a mi kudarcunk, és együttérez velünk minden szomorúságunkban, és a sötétségben is épp dolgozik a színfalak mögött. Amint Krisztus feltámadt a harmadik napon, és nem maradt a sírban, úgy a mi reménytelennek tűnő helyzetünknek is van megoldása Istennél, és Ő már készíti a szabadulás útját.

Be kell valljam, én igazi reménykedő típus vagyok, az a fajta, aki az utolsó pillanatig is képes kapaszkodni a reménybe, és bízni abban, hogy Isten az adott helyzetből is tud jót kihozni. Tudom, nem minden esetben jó és egészséges reménykedni bizonyos dolgokban, de engem a remény foszlánya sokszor átsegített már nehéz helyzeteken. Joyce Meyert idézve „Emlékezz, hogy ha a remény kertjében élsz, valami mindig virágzik”. Tudom, ez nehéz, és vannak helyzetek, amikor legyőz a csüggedés. De Krisztus sem adta fel a kereszten az értünk vállalt áldozatát, pedig megtapasztalta a szomorúságot, hogy akiket szeret, akikért ott hagyta a menny dicsőségét, és akik látták az Ő csodáit mégsem hisznek, sőt elárulják, megkorbácsolják, megcsúfolják. Ő mégis felment a keresztre, minden harag nélkül, könyörögve értünk. Tudva, hogy ez az áldozat emberek életét fogja megmenteni, és sok ezer év múlva is embereket fog vonzani a kereszthez.

Ha Ő nem adta fel, akkor mi miért tennénk? 

Egy olyan Urunk van, aki mindenható, akinek semmi sem lehetetlen, aki még a halált is legyőzte. Legyen számunka ez a legnagyobb reménység forrása!

Lehetetlen elkeserednie annak az embernek, aki tudja, hogy segítője mindenható.

Jeremy Taylor

Nagy Edina

Forrás és nyitókép: teso.blog