Őszinteség

” A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, még meddig tart ez? Végképp elfelejtkeztél rólam? Meddig rejted el arcodat előlem? Meddig kell tanakodnom lelkemben, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig hatalmaskodhat rajtam ellenségem? Nézz rám, felelj nekem, Uram Istenem! Világosítsd meg szememet, hogy halálra ne szenderüljek. Ne mondhassa ellenségem: Legyőztem őt! Ne örüljenek háborgatóim, hogy tántorgok. Mert én bízom kegyelmedben, szívem ujjong szabadításodnak. Hadd énekeljek az Úrnak, mert jót tett velem!” 13. Zsoltár

Dávid gyötrődik és nem érzi Isten jelenlétét. Fölkiált és azt mondja, Isten nem veszi észre az ő fájdalmát és nyomorúságát. Már-már üvölt. Az a tény, hogy ez így van benne a Bibliában, azt mutatja, hogy Isten a mi valódi érzésünkre kíváncsi, akkor is, ha az éppen a harag vele szemben. Dávid nem szűnik meg imádkozni –  és éppen ez a lényeg. Ha üvöltözünk is Istennel, ugyanakkor arra gondolunk, hogy a megváltás kegyelemből lehetséges (6.vers), akkor végül eljutunk a békesség területére. Ha a hívő ember ezt teszi, és az 1-5. verset úgy olvassa, mint Jézus szavait a kereszten – aki míg a mi bűneinkért fizette meg az árat, elveszítette az Atya tekintetét – , akkor szívből tudjuk imádkozni a 6. verset is.

„Viharban hánykódó lélek, nyugodj / ígért kegyelmem szívedbe fogadd!/ Szólt Jézus, és én tudom, teszem, / hinni fogok, hiszek.” Uram, ez emlékeztet arra, hogy időbe telik, amíg bízni tudok a te jelenléted ígéretében. Ez a hit lassan növekszik, az imádság lépcsőin vezet az út. Imádkozom tehát egészen addig, amíg a szívem meg nem találja az örömöt benned. Ámen. 

Forrás: virtualiskavezonoknek.blogspot.com