Papírkereszt

Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.

A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”
Mk 16,1-7.
 
A keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (1Kor 1,18)
Bár már három hónapja kórházban volt a kislányom, állapota folyamatosan romlott egy azonosítatlan betegség miatt. Ágya mellett naponta könyörögtem érte, nézve, ahogy sír a fájdalomtól.
Az egyik nap betértem a felekezet-közi kórházi kápolnába. Amikor letérdeltem imádkozni, szükségem volt rá, hogy leboruljak egy kereszt előtt, az uralom, a hit és a krisztusi jelenlét bizonyosságának jelképe előtt. A kápolnában azonban nem volt kereszt. Így hát egy kitépett füzetlapból kereszt-formát hajtogattam, és magam elé helyeztem. Letérdeltem, hogy a lányomért imádkozzak.
A kereszt a keresztyén hitemet, a feltámadott Jézus Krisztust jelképezi. Arra emlékeztet, hogy a halál nem győzhet, a sötétségnek nincs fullánkja; a kereszt vezet és felhatalmaz, és képessé tesz, hogy szembenézzek életem árnyékos völgyeivel. A kereszt, még ha csak egy anya könnyeivel áztatott papírdarab formájában van is jelen, számomra valóság, az Isten szeretetének, Jézus hatalmának és a Szentlélek jelenlétének bizonyítéka. Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért! (2Kor 9,15)
Imádság: Urunk, segíts meglátnunk a kereszt erejét, amikor életünk reményvesztett. Hadd legyen a kereszt ereje élő mibennünk minden nap. Ámen.
A kereszt a hívő életünk kiindulópontja.
Malinda Fillingim (Észak-Karolina, USA)
IMÁDKOZZUNK A SÚLYOS BETEG GYERMEKEK SZÜLEIÉRT!

Forrás: csendespercek.hu