Prófétává szülő Isten

Lett az Úr szava Jónáshoz. Itt kezdődnek a bonyodalmak.

Isten kezdeményez, és Jónás nem a megfelelő választ adja Isten kezdeményezésére. De kérdés, mondhatjuk-e, hogy van megfelelő válasz. Nem diszkriminatív-e, ha azt mondjuk, hogy egyik válasz jobb a másiknál. Egyáltalán, van-e létjogosultsága a jelentésnek mint olyannak. A jelentés nem csupán saját értelmezésünk objektívnek hazudása? Nem lehet, hogy minden reakció helyénvaló, mert csak önmagában értelmezhető? Mindenesetre Isten dialógusba kezd Jónással. Ez nem csak verbális dialógus. Jónás élete kezd el rezonálni Isten kezdeményezésére. Simone Weil a távolodás és a közeledés fogalmait használja a kapcsolatunk leírásához Istennel. A távolodás és a közeledés ugyanahhoz a ponthoz képest távolodás vagy közeledés. Hajlok rá, hogy igazat adjak neki. Jónás, miközben távolodott az Úr parancsától, aközben is ahhoz viszonyította magát. Talán nem is lehet másként. Mert az Úr szava elvégzi, amiért küldetett.

Felül az ellenkező irányba induló hajóra. Még a hajóbért is megfizette. Anyagiakat sem sajnálva menekülni az Isten által rám szabott szerep elől. Hány és hány ilyen menekülésben voltunk már főszerepben vagy nézőként, vagy elszenvedve Jónásaink menekülésének a következményét? Fényévnyi távolság. Isten a távolban is ott van? Úgy hiszem, igen. Másként van ott. Visszafogottabban, türelmesen. Saját mindenhatóságát felfüggesztve. Megengedi a távolodást. De határokat szab. Viharokat küld. Nem harcol, nem megfélemlít. Terel. Pásztor. Vagy talán így még jobb: nevel. Isten szolgálata is fejlődés-lélektanilag behatárolt. Szükséges a távolodás, és Isten, mint a tökéletes mennyei Atya, engedi is. Távol-lévővé kell válnom, hogy közel-lévővé legyek. Hogy egyáltalán lehetőségem legyen a választásra. Isten így engedi meg, hogy a szabad akarat érvényesüljön az életünkben. Hagyja, hogy eltávolodjunk. Ellenkező irányba menjünk. Majd idejében határt szab. Így formálja szabadság-tudatunkat.

A tenger mélyén. A mélységben még be is zárva. Élőlényként egy élőlényben. Együtt dobogó szívek a mélységben. A tökéletes csend. Ismerem ezt a helyzetet és ezt az érzést. Leginkább a légszomj jut eszembe róla. Levegőt! A mélységben, víz alá kényszerülve. Odalent. A mélység a magasság szülőszobája. Hogy végül mégsem születik meg, vagy részlegesen, rajtam is múlik. Újjászületés. A keresztség jut eszembe erről. Az alámerülés és a felemelkedés. Odalent meghal, aki voltam, hogy felemelkedve megszülessen, akivé Isten tesz. Így szüli prófétáit. Így születik a szerep. Frank Sawyer professzor úr beszél arról egyik könyvében, hogy sem igazi teológus, sem igazi filozófus nem lesz az, akinek az életében nem következett be egy igazán nagy törés. Mert a szerep is születik. Nem teremt az Isten eleve-elrendelésként lelkésznek. Azzá formál.

Majd elkezded a munkát, ami elől egész idáig menekültél, és mily meglepő – működik. Belevág Jónás abba, amitől rettegett, majd megdöbbenve tapasztalja, hogy működik a küldetés. A gond abban van, hogy Isten és Jónás teológiai látása eltérő. Szokatlan ezt így leírni, de úgy tapasztalom, gyakran ez a próféta és Isten közötti konfliktus oka. A mi teológiáink is olykor igencsak eltérnek Isten „teológiájától”. Jónás a rábízott üzenet hangsúlyát ebben látta: meghaltok! Isten meg ebben: térjetek meg! A meghaltok végleges és visszavonhatatlan üzenet. Ítélethirdetés. A térjetek meg potencialitás, lehetőség-nyújtás. A meghaltok záróakkord – a térjetek meg egy új darab nyitánya. A nép megtér és Isten megkegyelmez. Disszonancia – teszem, ami a szerepem, csak nem értek egyet vele. Még mindig fejlődöm. Élek. És a párbeszéd még mindig tart Isten és közöttem. Még akkor is, amikor szemrehányóan meghalni kívánok, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztem.

Egy barátom fogalmazta meg számomra a legjobban, hogy mit jelent a bibliai tökéletesség-fogalom. Ezt mondja: rendeltetésének megfelelő, célját betöltő. Milyen a tökéletes prófétai szerep? Amely rendeltetésének megfelelő, amely betölti célját. Küldetését. Ebbe minden belefér, magasság és mélység – mert az Úr szava nem tér vissza üresen az Úrhoz. Miközben párbeszédben áll velem, elvégzi, amiért küldetett