Régi idők nagyböjti gondolatai: 26. nap

Zvér Endre nagyböjti imádsága 1896-ból.

„Te voltál kegyes Megváltónk, ki magadra vetted a testet, melyben az ember vétkezett; te voltál, ki szenvedésed által megszentelted, megdicsőítetted azt. Adám viruló gyümölcscsel terhelt fa alatt vétkezett. Te a kereszt kínos fájára feszíttetted magadat, hogy annak árnyékában megnyugvást és a rajta függő gyümölcsnek, szent testednek és vérednek élvezése által örök életet szerezhessünk magunknak. Hogy megmenthess bennünket, a keresztet választottad és engedelmes voltál egész a kínos megalázó haláli. A kereszten függesz szerelmes Jézusunk igazán nagy testi és még nagyobb lelki kínoktól gyötörtetve. Ebben a pillanatban nincs számodra egy vigasztaló szó, nincs egy nyugtot adó pont sem égben, sem földön. Ilyen körülmények kétségbeejtenék a közönséges embert, de te példát adsz nekünk, hogy szenvedéseink közepeit hol keressünk vigaszt, enyhülést, a kegyelmes mennyei Atyánál.”

(Forrás: Zvér Endre: Krisztus urunk hét szava, Nagyböjti szent elmélkedés a tanuló ifjúság számára, 1896)