Újratervezés Borzsován

Szerző: | 2021.07.27., 13:20 | Hitélet

Kárpátalja-szerte szerveznek vakációs bibliahetet a református egyházközségek. Az ötnapos program célja a keresztyén erkölcsi értékek terjesztése kisgyermekek körében. Az idei év mottója az „Újratervezés”.

A program foglalkozásai egy család történetére alapulnak, amely egy kirándulás során eltéved és GPS segítségével találják meg helyes utat. A kalandos kiránduláson keresztül mutatják be a gyerekeknek, hogyan lehet eljutni Istenhez, mi szolgálhat számunkra iránymutatóként.

Július 19-e és 23-a között Borzsován is megtartották a vakációs bibliahetet, amely vasárnap családi nappal zárult. Az elmúlt hét folyamán minden délelőtt összegyűltek a falu kisgyermekei és fiataljai, hogy együtt dicsérjék az Urat játék és érdekes foglalkozások keretein belül énekekkel, imával.

A vasárnapi családi napot az általános iskola udvarán szervezték meg. Rendhagyó módon az istentisztelet is itt zajlott, igét hirdetett Dénes Elemér, a falu lelkipásztora, aki hálát adott az elmúlt heti alkalmakért, a gyermekekért, a családokért. A délután folyamán számos programmal kedveskedtek a kicsiknek. Az igehirdetés után a gyerekek nagy örömére a Mezővári Egyházi Önkéntes Tűzoltóság tartott bemutatót. Az érdeklődők megtekinthették az tűzoltóautó felszerelését, sisakot, tűzoltóruhát vehettek fel. A fiúknak különösen tetszett a program. Mindeközben a felállított sátraknál lehetőség nyílt arcfestésre, lufihajtogatásra is, de az ugrálóvárban és trambulinban is levezethették a gyerekek a fölösleges energiát. Délben ebédet szolgáltak fel az iskola szomszédságában lévő református templom udvarán. A bográcsgulyás után a gyülekezeti tagok által készített süteménnyel kínálták a jelenlévőket. Kulturális programként a mezővári BorzsaVári családi népi zenekar és a Derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes tartott előadást, valamint szolgált a Munkácsi Református Kisegyüttes. A délután folyamán a lelkes gyerekek is bemutatták szüleiknek, nagyszüleiknek a bibliahéten tanultakat. Nagy sikert aratott a motoros bemutató is. A gyerekek felülhettek a járgányokra, mentek egy kört, majd széles mosollyal az arcukon tértek vissza. Ezzel zárult a családi nap programja.

Mind a bibliahét, mind a családi nap remek alkalom volt arra, hogy a gyerekek tartalmasan töltsenek el egy hetet a nyári szünidőben. A program szervezői ezáltal hozzájárultak a gyermekek erkölcsi neveléséhez, keresztyén hitük megalapozásához, nemzeti identitásuk erősítéséhez.

L. I.

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This