Utolsó utáni esély

 „Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!

Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el!

Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.” (Jón 4,4–10)

Mindannyian ismerjük ezt a történetet. Jónás küldetést kap, ő viszont épp az ellenkező irányba indul, de isteni közbelépéssel mégis Ninivében köt ki. Ímmel-ámmal el is kezdi hirdetni, hogy Ninive el fog pusztulni, a város pedig hisz Jónásnak és megtér Istenhez. Happy end.

Ahogy viszont alaposabban átolvastam a fenti néhány verset, figyelmes lettem egyetlenegy szóra: „Ninive lakosai azonban…”. Ez volt az a kötőszó, ami a szívembe mart: ők azonbanmindennek ellenére, mégis hittek. Mintha még a szentíró is meglepődne az eseményeken. Jónás bizonnyal nem erre számított. Mindenki – a nép apraja-nagyja, gazdagok, szegények egyaránt – böjtölni kezdtek. Milyen egyszerű! De jó lenne, ha ez így lenne a mai világban is: hallották, hogy meg fognak halni, böjtölni kezdtek, bűnbánatot tartottak és megmenekültek. Happy end.

Nehéz elkezdeni böjtölni egy gyülekezet, egy közösség vagy egy ország megtéréséért, mikor nem látunk semmilyen hajlandóságot a változásra. Nehéz elkezdeni őszintén és hittel imádkozni. Inkább legyintünk, hogy ezekről már az Isten is lemondott, ezeknek már nincs több esélyük. Jónásként viselkedünk, aki olyan bölcsen és mindentudóan akarta megítélni, hogy ki érdemli meg a kegyelmet és ki nem.

Pedig mi sem vagyunk jobbak Ninive lakosainál. A legtöbben visszaeső vétkezőkként úrvacsorától úrvacsoráig, bűnbánattól bűnbánatig éljük az életünket. Mindig megfogadjuk, hogy többé nem, és mégsem sikerül tartani magunkat a fogadalmunkhoz. Egyszer sem. Olyanok vagyunk, mint Ninive népe: reménytelen esetek. Jónás nekünk sem hirdetné repesve az üdvösséget, és biztosan nem fogadna az örök életünkre. De Isten nem ilyen. Ő nagyon jól tudja, hogy milyenek vagyunk, mégis bizalmat szavaz nekünk, mégis újra elhiszi, hogy változhatunk, mégis meggondolja magát, és mégis újra megbocsát.

Böjtöljünk és higgyünk másokban, imádkozzunk bizalommal családunk, népünk, országunk megtéréséért, hiszen Isten Ninivének is megkegyelmezett! És Ő megteszi újra és újra.

Keresztyén Eszter

Forrás: teso.blog