Vasárnapi üzenet

Reformáció

1 Tim. 3, 16–17

1517. október 31. – a nyugat-európai kultúra önmagára talált, mert ismét megélhette legfőbb jellegzetességét: a szabad döntés lehetőségét. Ugyanígy az európai mérsékelt égöv lehetőséget adott az itt élő mikroközösségeknek is az önfenntartásra. Ennek következtében nem állt fenn a nagyobb közösségi megszervezés kényszere (a keleti társadalmakkal szemben, ahol a szélsőséges viszonyok miatt csak a jól szervezett közösség élhetett meg). Tehát a klasszikus nyugati kultúrában szabadon dönthetett mindenki a maga hatáskörében (s ennek az önrendelkezésnek a következtében a nyugati kultúrát megtestesítő Római Birodalom megajándékozta a civilizációtörténelmet a jog fogalmával, ahol mindenkinek veleszületett jogkört biztosítottak, amelyben szabadon dönthetett). A reformáció egyik legnagyobb felfedezése a Szentírás alapján: az élet melletti döntés szabadsága. Mert Jézus elhozta Isten visszafogadó szeretetét, és van lehetőség ismét Istenhez, az Atyához, az élethez visszatérni. Tehát a reformációban az ember létének legfőbb kérdéséről, az üdvösségről és a kárhozatról, az életről és a halálról, az örökkévalóságról és a mulandóságról szabadon dönthet. A döntés szabadságában a klasszikus európai és a református identitás egymásra talált és egymásba kapaszkodott. Tehát kialakult a történelmi tétel: valaki minél inkább református, annál inkább európai, és minél inkább európai, annál inkább református.

A reformáció megszilárdítása és örökíthetősége érdekében meg kellett fogalmazni a református mivoltunkat a kívülállók és a gyülekezeti tagok felé. A Református Egyház hatalmas tanítása négy alapelven nyugszik, a definíció (meghatározás) klasszikus görög sémáját követve, melynek értelmében a teljes meghatározásnak két oldala van: negatív (ki/mi nem a meghatározandó tárgy, amivel/akivel összetéveszthető lehet, de el akar tőle határolódni) és pozitív (milyen csak őrá jellemző sajátosságokkal rendelkezik a meghatározandó tárgy). A református önmeghatározás alapelvei:

1. Egyedül a Szentírás – Sola Scriptura. Isten akaratának tökéletes kijelentése – a Szentírás. Nem az emberi vagy egyházi hagyományok. A református ember minden dolgát a Szentírás határozza meg. Az egész életet ez járja át. Etikai vonzat: a teljes függés. A református ember teljesen Istentől függő életet él, és a Szentírásból kéri el a napi utasításokat.

2. Egyedül kegyelemből – Sola Gratia. Az üdvösség és az örök élet Isten kegyelmi ajándéka, nem emberi teljesítmény. Mert bűnösök vagyunk és teljesen megromlottunk, ezért nem tudjuk kiérdemelni jócselekedetek által a kegyelmet. Etikai vonzat: az alázat és a hála. A református ember tudatában van a maga gyarlóságának, ezért alázatos, és egész életében hálából Isten dicsőségére tevékenykedik (megéli az élet istentiszteletét, ezt fogalmazza meg a mindenkire kiterjesztett beruf, isteni küldetés fogalom).

3. Egyedül hit által – Sola Fide. Az Istentől jövő bűnökből váltságot az egyénre vonatkoztatva el kell hinni. S akkor már az egyén el is fogadta az üdvösséget és az örök életet. Tehát az elkészített kegyelem átvétele nem bizonyos emberi vallásos és főleg nem átruházható produktum. Mert „az igaz ember hitből él”, és hit által igazulunk meg Isten előtt. Etikai vonzat: az individualizmus. Mindenkinek az üdvösségéhez szüksége van az egyéni hitre. Mivel nem örökíthető, átadható, megvásárolható az üdvösség, mindenkinek személyesen kell bűnbánatot tartania, megtérnie és életét Istennek átadnia. S az Isten népéhez való tartozásról személyes meggyőződéssel és önkéntességgel dönthet valaki (ez a konfirmáció).

4. Solus Christus – Egyedül Krisztus a Megváltó és az Atya előtt a közbenjáró. Nem egy megholt szent személy, az egyház vagy más teremtmény vált meg és jár közben imádságban érettünk. Etikai vonzat: Krisztusnak kiszolgáltatott élet. A református ember azt éli meg, hogy Krisztus él a testében – „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”

Mindezeket egy fontos tanítás foglalja össze: Soli Deo Gloria (SDG) – Egyedül Istené a dicsőség, mert a református ember csak Isten dicsőségére kíván élni.

Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor