Vasárnapi üzenet

„Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: »Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!« És azonnal elszáradt a fügefa.”

Máté 21, 18–19

Jézus korán reggel Jeruzsálem felé megy, mert hatékony akar lenni, mert a vég felé közeledve semmivel nem szabad pazarlóan bánni. A hatékonyság feltétele: az időbeosztás (korán reggel), a célirányultság (Jeruzsálem felé), a kitartás (megy) megfelelő arányítása. Ma általános probléma a hatékonyság és a teljesítménykényszer összekeverése. S ebből származik az agyonhajszoltság, amit a káosz terheltségeként élünk meg. 

Jézus megéhezett. Szeretett volna enni (megreggelizni), hogy a hatalmas tevékenységét tudja folytatni (haladni). Mindennek, még egy megvetett vadfügefának is a megváltás kibontakozását kell segíteni (ez az értelme az életnek és a teremtésnek). Ezt az elvárást még inkább előtérbe hozza a fügefa nem választott, hanem teremtetett pozíciója: az út mellett volt. Tehát azért, hogy az úton lévők haladását a gyümölcsével táplálja.

Nincs kivétel és kifogás: a mi életünkben is mindennek – még a táplálkozásunknak, az időbeosztásunknak, a pénzünknek, a munkánknak is – Krisztus rendelkezésére kell állnia. Ez nem extra kérés (mint a fügefáról sem banánt vár Jézus), csak azt kell tennünk, mint amire a magunk helyén teremtett. S az utolsó idő feszültségében még inkább ez az igény. Nem szabad olyan kifogást keresni, hogy miért nem tudom az isteni ügyet a magam területén segíteni. Nem véletlenül vagyunk a helyünkön (mint a fügefa), mert ott megy el Jézus, és itt fejlődne Jézus ügye. Ne legyünk azzal az akadályai Jézus ügyének, hogy ott sem vagyunk a helyünkön, pedig a mi gyümölcsünkre – akármilyen is legyen az – lenne szüksége Jézus haladó ügyének.

A fát megszólító szavával kiszárította a fügefát, mert az isteni szó hatékonyan képes felvenni mindennel a kapcsolatot. Ez itt hatalmas lehetőség az Ige hatalmáról. Amivel nem boldogulunk, mert érinthetetlen a számunkra (kemény ember, házastárs, testvér, de kemény bűnök, szokások, eltökéltségek, melyekkel nem bírunk, hiába próbálkozunk), az az Ige számára megszólítható és megérinthető. Az itteni ítélet vonulata fokozatosságot mutat. Ez kegyelem. Mert ha egyszerre történne minden megítélése, akkor nem bírnánk ki. Ezért az itteni ítélet folyamatának kegyelmét felismerve jó, ha engedelmesen és nem tiltakozva alávetjük magunkat Isten tisztító és szembesítő folyamatának.

Radvánszky Ferenc

református lelkipásztor

Forrás: karpataljalap.net