Vasárnapi üzenet

Dán 3,1-33

Nabukonodozor önzése mutatkozik meg a történetben. Csak válogatva hallgatta az igehirdetést. Az igehirdetést teljességben és nem válogatva kell hallgatni. Nem csak azokat a dolgokat kivenni belőle, melyek az én elképzelésemet támasztják alá, a többit pedig aktívan (felháborodva) vagy passzívan (meg sem hallgatva) visszautasítani. Az igehirdetés vége épp úgy rám vonatkozik, mint az eleje, úgy a vigasztalás, mint az ítélet, úgy a segítség, mint a küldetés. Sokszor csak ami nekünk kedves, azt hallgatjuk meg, a többit elutasítjuk: a bocsánat kell, de nem adunk bocsánatot; a segítség kell, de nem vagyunk hajlandóak segíteni; jólesik, ha gondolnak ránk és szeretnek, de nem vagyunk hajlandóak imádkozni másokért stb. Ez a szelektív igehallgatás az önzés jele. Amikor még nem Isten, hanem az Én van előtérben(pedig a keresztyén ember programja: „Neki – Jézusnak – növekedni kell, nekem pedig alábbszállnom”). Az önzés következménye: a pusztítás (előbb vagy utóbb). Mert az énközpontú ember nem tűri és igyekszik elpusztítani az ellentmondást (pedig az mindig jelen van, nem vagyunk egyformák, és így az énközpontú ember mindig összeférhetetlen és másokat elnyomó). Ezért adta ki a halálos fenyegetést a király, azzal szemben, aki nem engedelmeskedik a parancsának. Az énközpontú embert úgy lehet leginkább felháborítani, ha nem az akarata valósul meg. Ezt saját személye elleni merényletként éli meg, melyért bosszút kell állni. Így felülvizsgálhatjuk saját magunkat is: mennyire érint súlyosan bennünket, ha valamiben nem a mi akaratunk valósul meg? Ha sokan elfordultak tőlem, biztos, hogy csak mások a hibásak? Mástól miért nem fordulnak el? Örülnek az emberek, ha találkozhatnak velem? Képes vagyok meghallgatni és megérteni a másik véleményét? Házi feladat: jövő héten három különböző réteget képviselő ismerőstől kérdezzük meg, hogy mi a véleménye rólunk.

Radvánszky Ferenc
református lelkész, Mezőkaszony, Bótrágy