Vasárnapi üzenet

„«Mit jelent akkor az írás: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.» Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.” (Lk 20,9–19)

A szőlő az ókori Izrael legértékesebb és legnehezebben művelhető gyümölcse volt, kincs volt minden termése. A szőlősgazda a legértékesebbet bízta a munkásokra, azt, amit ültetett. Nem csoda, hogy akarták a munkások! Aztán annak hallatára, hogy a gazda el fogja pusztítani a szőlőműveseket, és a szőlőt másoknak adja, a hallgatóság hitetlenül kiált fel. Isten a szőlőskert tulajdonosa; birtokát, a földet, abban mindennel együtt bérbe adta a vallási és politikai vezetőknek. Nem a mienk, mi is csak kaptuk. A szőlősgazda, maga az Úr sok szolgáját küldte el a szőlőbe, de mindegyikük ugyanabban a rossz sorsban részesült. A tulajdonos arra számít, hogy legalább a fiát, Jézus Krisztust tisztelettel fogadják majd. A valóságban ővele még rosszabbul bánnak, egészen addig, hogy megölik a szőlőn kívül. Mikor maga a tulajdonos jön el, megbünteti a bérlőket azáltal, hogy elpusztítja őket és az Isten országbeli elöljáróság iránti igényüket elveszi tőlük. A szőlőt másoknak adja bérbe, az egyháznak, és Isten népe Krisztusban bőséges termést fog hozni. Az ellenfelek Jézus iránti elutasítása – „a kő” – büntetésük oka.

Az írástudók és a főpapok jelenlétében Jézus elmond a népnek egy példabeszédet, amelyben a vezetők magukra ismernek. Világosan megértették a példabeszéd különböző hasonlatait és mélyebb értelmét, mint azok az írástudók és főpapok, akikhez azt a példabeszédet Jézus intézte. Neked ismerős ez az érzés? Ráismertél-e már egy-egy prédikáció alkalmával, amikor talán épp feddést hallgatsz, hogy az bizony rólad szól? Sokszor keresztyén emberként hajlamosak vagyunk arra, hogy elengedjük a fülünk mellett a figyelmeztetés szavait. Mintha ránk az már nem vonatkozna… Isten ránk bízta igéjének hirdetését, és hogy a kapott javakkal éljünk, becsüljük meg, és ne tékozoljuk el azokat.

Nem szabad megfeledkeznünk erről a feladatunkról, nem szabad kisajátítanunk vagy kizsákmányolnunk földünk kincseit. Ne váljunk gonosz szőlőmunkásokká, hogy elfelejtsük, hogy ki a mi életünknek és az egész világnak a gazdája! Ezt jegyezzük meg! Ha az év többi napján nem is, legalább a napokban gondolkozzunk el ezen. Ámen.

Keresztyén Károly
beosztott lelkész