Vasárnapi üzenet: „…Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia…” Jn 12,20-26.

„Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek és elmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is.” Jn 12,20-26.
A mai vasárnapon a római katolikus egyház János evangéliumából olvassa az evangéliumi részletet. Ezek a görögök följöttek Jeruzsálembe, hogy megünnepeljék a húsvétot. Jézus az a búzaszem, amelyik elhal, hogy sok termést hozzon. Jézus keresztáldozata megadja nekünk a lehetőséget, hogy mi is Isten választott népéhez tartozzunk, Isten gyermekei legyünk. Jézus keresztáldozatára tekintve nekünk is át kell alakulnunk, az életünket kell adni felebarátjainkért.
Mi Jézusra tekintünk, aki értünk meghalt. Akkor fogjuk megérteni a húsvét titkát, ha meg tudunk halni a testvéreinkért, úgy ahogyan a búzaszem meghal. Így tudunk sok termést hozni. Az ember, aki fél elveszíteni az életét, nem akarja oda ajándékozni magát másokért, pl. akár a gyerekeiért, egyedül marad, mint az a búzaszem, amelyik fél a földbe esni.
Jézus keresztáldozatának két mozgatórugója van. Az egyik az Atya akaratának a teljesítése. „Az én eledelem az, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, hogy elvégezzem, amit rám bízott.” Jn 4,34 A másik motivációja Jézus áldozatának az irántunk való szeretete. „Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért.” (Vö.: Jn 14,31).
Meghívást kapunk, hogy a következő hetet a Mennyei Atya akaratának a vonzásában éljük le. A lelkiismeretünkön keresztül hallhatjuk az Atya akaratát. Az állapotbeli kötelességeink megtételén keresztül is tesszük az Isten akaratát. A másik meghívásunk lehet erre a hétre, hogy adjuk az életünket a felebarátainkért.

Pogány István, ungvári plébános