Vasárnapi üzenet „Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!…” (Ez 20,19-20)

„Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.” (Ez 20,19-20)

Egy új kor hajnalán élünk, amikor is különösen sok lehetőségünk nyílik arra, hogy a meglévő emberi kapcsolatainkat fenntarthassuk, ápolhassuk, és nem utolsósorban felvállalhassuk mások előtt is. Régi osztálytársakra, gyermekkori barátokra, volt kollégákra és elfelejtett rokonokra találunk időről időre az internet hálójában. S ha éppen jónak látjuk, ismerősnek jelöljük, tudatva a világgal, hogy közünk van egymáshoz. A fenti igeszakaszban valami hasonló jelenik meg, ami mégis más. Ezékiel próféta által Isten azt mondja szó szerint: azért kellene a rendelkezéseimet követnetek, azért kellene a törvényeimhez igazodnotok, és azért kellene megszentelnetek a nyugalom napját, mert közünk van egymáshoz! Amiről az Ige beszél, az nem csupán egy gesztus, egy formális jele annak, hogy egybetartozunk, hanem konkrét, megfogható bizonyítéka annak, hogy az Úr a mi Istenünk, mi pedig az övéi vagyunk. Számomra megdöbbentő ez a kijelentés Isten részéről, mert voltaképpen azt mondja, hogy a keresztyén embernek az életvitele lehet bizonyítéka és cáfolata a hitének. Jézus mondja: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32-33) Isten azt kéri tőlünk, hogy ne kezeljük tabuként vagy magánügyként a hitünket. Pál a római gyülekezetnek írja: „nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére…, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe.” (Róm 1,16-17) Isten nem csak ismerősnek, de a gyermekének nevez, vajon én vállalom-e, hogy közöm van hozzá?