Vasárnapi üzenet: Irgalom és megbocsátás
A szívtelen szolga történetét két részre oszthatjuk. Az első fele Isten irgalmasságát írja le, a második az ember könyörtelenségéről szól. Ez az emberi természet kettősége, amely egyszerre irgalomért könyörög, ugyanakkor könyörtelen is. Szent Pál a római levélben a következőt írja: „Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt, amit gyűlölök.” (Róm 7,15) Egyrészt jelen van az életünkben a jó igénye, másrészt mintegy áldozatai vagyunk rossz természetünknek.
Visszatérve a példabeszédünkhöz, mindkét részét, valljuk be őszintén, igazságosnak és elfogadhatónak tartjuk. Isten irgalmát és könyörületét természetesnek és magától érthetőnek tartjuk, és ez így is van, de nem az érdemeink miatt, hanem az Isten jóságából kifolyólag. A történet második része is elfogadhatóbb lenne, ha az első rész nélkül olvasnánk el. Ha őszinték vagyunk, akkor be kell ismernünk, hogy nagyon sokszor elfogadhatónak tartjuk azt a magatartást is, amikor valaki behajtja a „tartozását”, amikor akár erőszakkal is megszerzi azt, ami neki jár. Érzéketlenül és kegyetlenül harcolunk az igazságunkért. Megérdemli! Ez így igazságos! Velem nem tehet ilyet! Sorolhatnánk tovább az ilyen mondatokat, amelyekben felismerhetjük magunkat, mint a szívtelen szolga.
Isten irgalma nélkül könnyebben értünk egyet ennek a szolgának a viselkedésével. Isten irgalma nélkül a mi kegyetlenségünk is sokszor igazságszolgáltatásnak tűnik.
Ahogy ezt az evangéliumi szakaszt sem tudjuk megérteni az első része, Isten könyörületessége nélkül, úgy a keresztény ember magatartása sem teljes Isten megbocsátó szeretete nélkül. Megbocsátás, tehát, egy magasabb rendű igazságosság, mert számol és akar számolni Isten irgalmas gondoskodásával.
Lődár Jenő mezőgecsei áldozópap