Vasárnapi üzenet: „Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. …”

„Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartanak engem az emberek?’’ Ők azt felelték neki: ,,Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.’’ Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?’’ Péter felelt neki: ,,Te vagy a Krisztus.’’ Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: ,,Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.’’ Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” Mk 8,27-35 Egy nagyon fontos kérdés, mondat hangzik el ebben az evangéliumi részletben. Kinek tartják az emberek és a tanítványok Jézust? A választ is megadják, ki ennek, ki annak. Péter válasza viszont megdöbbentő. Te vagy a Krisztus… Messiás. Vajon mit takart ez a fogalom Péter számára? Az evangélium következő soraiból ez is kitűnik. Egy király, egy uralkodó, aki elhozza a zsidók számára a szabadulást, aki lerázza a római igát, sőt, talán ők lesznek az uralkodó nemzet… Amikor a szenvedésről hall, nem tud vele mit kezdeni, itt Jézus szavai már homályosak számára. Egy Messiás nem szenvedhet. Nem érti… A fájdalom, a szenvedés, a halál kategóriáit nem tudja elhelyezni abban a fogalomkörben, amiben gondolkodik… De ne hibáztassuk ezért Pétert. Jézus kérdése nem csak neki szólt akkor és ott. A kérdés örök érvényű, és nekünk is meg kell válaszolnunk. Egy mélységesen egzisztenciális kérdés ez, és nem szabad megkerülnünk. Kinek tartjuk Jézust? Hogy erre választ adjunk, meg kell vizsgálnunk az életünket, fel kell tennünk magunknak néhány fontos kérdést. – Milyen körülmények között, hogyan szoktunk beszélgetni Jézussal? – Milyen körülmények között érezzük őt közel magunkhoz vagy távol magunktól? – Milyenek a gondolataink a szenvedésről, a halálról? Talán a legfontosabb tudatosítanunk, hogy Jézus nem csak, és elsősorban nem ebben a földi életben gondolkodik. Számára az igazi távlat az öröklét, a mennyek országa. Abból a perspektívából szemlélve a dolgainkat, legyen az bármi, egész más kontúrja, éle lesz az életnek. Mi az, ami az örök élet felé segít engem? Ha a szenvedés segít lemondanom a bűnről, ha megtisztít engem, akkor az segít Jézus felé. A szenvedésben megtisztulnak a dolgok, lecsupaszodnak, egészen addig, míg csak az marad, ami lényeges. És talán, ha figyelünk, ott azt is megérthetjük, hogy valójában ki számunkra az Isten… A Megváltó? Az Élet? A Célunk? Aki mindennél többet jelent nekünk? Akiért hajlandóak vagyunk bármire? Vagy csak egy varázsló? Egy imameghallgató és teljesítő valaki? Ne ámítsuk magunkat. Hajlandóak vagyunk bármilyen körülmények között megvallani őt, és vele szenvedni? Mint a keresztények Szíriában… Ők értünk is halnak meg… Mint Jézus.

Megyesi László, diakónus