Vasárnapi üzenet: Krisztusban kedves testvéreim!

A vasárnapi evangéliumban Jézus arról mond hasonlatokat, hogy milyen az Isten országa. Az egyik hasonlat a magról szól: az ember elveti, kicsírázik, szárba szökken, majd termés lesz rajta. Az ember csak elveti, de a növekedés és az érés más Valakin múlik.

A másik hasonlat a mustármagról szól, mely nagyon pici, s amikor felnő, „minden kerti veteménynél nagyobb lesz.” (Mk 4,30) Majd Márk evangélista megjegyzi, hogy Jézus azért beszélt sokszor hasonlatokban, mert könnyen megérti őket az ember. Mit is üzen Isten számunkra Jézusnak ezeken a példabeszédein keresztül? Nem csupán az akkori emberhez, hanem hozzánk is közel állnak ezek a hasonlatok. Isten országáról beszél, ami nem csupán a mennyországot jelenti, hanem azt is, hogy a földön élő ember már itt, ebben a földi életben is tud együtt élni az Istennel. Ez azonban nem megy magától. Istenbe vetett hitünk Isten ajándéka. Nagyobb a tudásnál is, mivel olyas valakiben bízom, akit nem látok. Jézus boldogoknak mondja azokat, akik nem látják ugyan Istent, mégis hisznek benne (vö. Jn 20,13). Milyen is az én Istenbe vetett hitem? Sokszor elbízom magam, hogy én ismerem az Istent; és a hangsúly itt az ÉN-en van. Én ismerem az Istent, tehát én mondom meg, milyen legyen. Amilyennek én elképzelem, amilyennek én akarom. Alakíthatom is, s ha nem megfelelő számomra (pl. nem teljesíti kérésem), mást keresek. Esetleg megharagszom rá, s ha lehiggadok, újból „visszatérek hozzá”. Valami probléma van itt. Hitünk Isten ajándéka, Ő segít növekedni benne, Ő teszi kinccsé számomra. Minden ember életében vannak különös dolgok. Hiszem, hogy az az Isten, kit Jézus hirdet, akarta, hogy legyek. Megajándékozott a belé vetett hittel, s mindahányszor találkozom vele, hálát adok ezért. Ebben az istenben hiszek. S Te, kedves testvérem?

Béres István,
sislóci római katolikus plébániai kormányzó
Kárpátalja