Zán Fábián Sándor a Német Protestáns Egyházi Napokon

Június 3. és 7. között szervezték meg Stuttgartban a Kirchentagot, azaz a Német Protestáns Egyházi Napokat. Kárpátalját és egyben a magyar reformátusságot Zán Fábián Sándor püspök képviselte.
Több mint százezer résztvevő, érdekes hit- és közéleti témák, színes kulturális programok, piros sálak, régi és új ismerősök, építő beszélgetések jellemezték az idei találkozót. A Kirchentagot 1949 óta kétévente rendezik meg, s minden alkalommal más város fogadja be. A stuttgarti, 35. találkozón Zán Fábián Sándor kiemelt meghívottként szerepelt. A püspök a svájci reformátusok standján arról beszélt, mit jelent a reformátusság identitásunkra nézve, s hogyan élik ezt meg a kárpátaljaiak. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) kerekasztal-beszélgetésén Ódor Balázzsal, a Magyarországi Református Egyház (MRE) külügyi irodavezetőjével és Szergej Machewskivel, az Ukrajnai Német Evangélikus Egyház püspökével az ukrán válság gazdasági, politikai következményeiről beszélgettek, beavatva a hallgatóságot abba, hogyan is hat ez közösségeinkre. A beszélgetés vezetőjével, Markus Merzzel, GEKE-munkatárssal arra is választ próbáltak adni, miként formálja a kialakult helyzet a keresztyének felelősségvállalását, és mit tehet a nemzetközi közösség a megoldás elősegítése érdekében. Az egyházi vezetők hangsúlyozták: semmiképpen sem helyeslik a konfliktus erőszakkal való „megoldását”.
Zán Fábián Sándor részt vett a találkozó június 4-ei nemzetközi istentiszteleti liturgiájában is, ahol Christpher Fergusson, a Református Egyházak Világközösségének (REV) kanadai főtitkára tolmácsolta Isten üzenetét. Záróakkordként pedig a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet német–magyar kétnyelvű úrvacsorás istentiszteletén működött közre.
A Kirchentag lehetőséget biztosított arra, hogy a püspök találkozhasson azon partner szervezetek képviselőivel is, akik szolidaritást vállaltak az ukrajnai krízisben ragadt testvéreikkel, nevezetesen: Enno Haaksszal, a Gustav Adolf segélyszervezet (GAW) főtitkárával; Barbara Rudolph-fal, a Rajna-vidéki Protestáns Egyház ökumenikus osztályvezetőjével; Phil Tanisszel, a REV kommunikációs igazgatójával; a Hilfe für Bruder szervezet, a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) és számos más szervezet képviselőivel.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma