A nagy pártok már jelöltek

Az őszi parlamenti választásokon érdekelt ukrán politikai pártok július utolsó napjaiban nyilvánosságra hozták az egyéni választókörzetekben és pártlistán indítani szándékozott jelöltjeik nevét. A pártkongresszusokról szóló optimista beszámolókra két riasztó hír vetett árnyékot Kárpátalján: megállapodott a választási együttműködésről az egyesült ellenzék és a nacionalista, magyarellenes kirohanásairól hírhedt Szvoboda párt, illetve eldőlt, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség ismét egy ukrán pártot kíván magyar szavazatokkal támogatni.

A Batykivscsina néven egyesült ellenzék július 30-án Kijevben megtartott kongresszusán mutatta be jelöltjeit. Az országos pártlistát Julija Timosenko, a börtönbüntetését töltő volt kormányfő, Arszenyij Jacenyuk, a Batykivscsinával összefogó Front Zmin párt elnöke, Anatolij Hricenko, a Batykivscsina parlamenti képviselője, az első Timosenko-kormány belügyminisztere, Olekszandr Turcsinov, a Batykivscsina első elnökhelyettese és az ugyancsak börtönben ülő Jurij Lucenko volt belügyminiszter vezeti, vagyis az ő nevük lesz majd olvasható a szavazócédulákon a párt neve mellett.

A párt kárpátaljai megyei választási stábjának tájékoztatása szerint Ungváron és az Ungvári járásban, azaz a 68. számú egyéni választókörzetben Andrij Szerbajlo, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese indul a Batykivscsina színeiben egyéni jelöltként. A 69. számú választókörzetben (Munkács, Munkácsi járás, az Ilosvai és a Beregszászi járás egy része) Olekszandr Pereszta, a Batykivscsina munkácsi járási szervezetének vezetője lesz az ellenzék képviselőjelöltje. A 70. számú választókörzetben (Szolyvai, Volóci, Ökörmezői, Nagybereznai, Perecsenyi járások, a Munkácsi járás egy része) az az Olekszandr Kemenyas indul ismét a választásokon, aki jelenleg is a Batykivscsina parlamenti képviselője. A 71. számú választókörzetben (Huszti járás, az Ilosvai és Técsői járások egy része) Bohdan Kinyiv megyei tanácsi képviselő, az Ungvári Városi Végrehajtó Bizottság tagja képviseli az egyesült ellenzéket. A 73. számú választókörzetben (Nagyszőlősi és Beregszászi járások, az Ilosvai járás egy része) Petruska István beregszászi járási tanácsi képviselő, az ellenzéki Front Zmin beregszászi járási szervezetének vezetője indul.

Az egyesült ellenzék és a nacionalista Szvoboda közötti megállapodás értelmében a 72. számú választókörzetben (Rahói járás és a Técsői járás egy része) az utóbbi párt állíthat jelöltet. Sajtóinformációk szerint a nyugat-ukrajnai bázisú párt azt az Oleg Kucint, a Szvoboda kárpátaljai megyei szervezetének elnökét szándékozik indítani a szóban forgó körzetben, aki tavaly februárban két társával együtt felgyújtotta a vereckei honfoglalási emlékművet.

Ami az egyesült ellenzék színeiben pártlistán induló kárpátaljai jelölteket illeti, Valerij Luncsenko, az egyesült ellenzék megyei kampányfőnöke a 61., Olekszandr Szocska, a BJuT parlamenti képviselője a 108., Anton Livrinc kárpátaljai megyei tanácsi képviselő a 183. a rangsorban.

Ugyancsak hétfőn, s szintén pártkongresszus keretében ismertette választási listáját és egyéni körzetben induló jelöltjeinek névsorát a kormányzó Régiók Pártja (PR). A régiósok a 68. számú (központja: Ungvár) egyéni választókörzetben Vaszil Kovacs megyei tanácsi képviselőt, a párt megyei vezetőségének tagját, a Zakarpattyaoblenergo, a megyei villamosenergia-szolgáltató cég vezérigazgatóját indítják. A 69. számú választókörzetben (központja: Munkács) Vjacseszlav Sutko, a hatalompárt munkácsi városi szervezetének vezetője méretteti meg magát. A 70. számú választókörzetben (központja: Szolyva) Mihajlo Lanyo megyei tanácsi képviselő, a megyei labdarúgó-szövetség elnöke lett a PR jelöltje, míg a 71.-ben (központja: Huszt) Sztepan Derkacs megyei tanácsi képviselő, a Régiók Pártja huszti városi szervezetének elnöke indul.

A 72. számú választókörzetben (központja: Técső) Mihajlo Selever megyei tanácsi képviselő, a técsői járási állami közigazgatási hivatal vezetője a hatalompárt jelöltje, a 73. számú (központja: Nagyszőlős), „legmagyarabb”, de így is csak magyar kisebbségű körzetben pedig Ivan Buskót, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökének helyettesét indítják.

A PR pártlistáját Mikola Azarov kormányfő vezeti, majd Taiszija Povalij énekesnő, Szerhij Tihipko kormányfőhelyettes, a Régiók Pártjába nemrég beolvadt Erős Ukrajna párt egykori elnöke, Andrij Kljujev, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára, valamint Olekszandr Jefremov, a PR jelenlegi parlamenti frakcióvezetője következik. A pártlistán öt kárpátaljai szerepel: Nesztor Sufrics a 27., Szerhij Mosak a 42., Gajdos István, az UMDSZ elnöke a 74. helyen. A 225 fős lista második felében kapott helyet az ugyancsak kárpátaljai Volodimir Zakurenij és Pavlo Cserevko.

Az Egységes Közép (JeC) párt július 31-i kongresszusán eldőlt, amit a párt erős embere, Viktor Baloga már korábban valószínűsített a sajtónak nyilatkozva: a JeC nem állít pártlistát, kizárólag egyéni jelöltekkel indul a parlamenti választásokon. Az azonban már a bennfentesek körében is okozott némi meglepetést, hogy az előzetes információkkal ellentétben a megye egyik meghatározó politikai erejének tartott párt a hat kárpátaljai egyéni választókörzetből csupán négyben indítja el saját jelöltjét: Viktor Baloga – 69. számú, Munkács központú egyéni választókörzet, Pavlo Baloga – 71. számú, Huszt központú választókörzet, Vaszil Petyovka – 72. számú, Técső központú választókörzet, Ivan Baloga – 73. számú, Nagyszőlős központú választókörzet.

Érdekesség, hogy a JeC országosan a 225 egyéni választókörzetből mindössze kilencben indít saját jelöltet. Sajtóértesülések szerint a párt emellett kérésükre több függetlenként induló jelöltet is támogatni kíván.

hk
Kárpátalja