A nők mentális egészségéről a háború árnyékában
Veszélyeztetett nők mentális egészsége – Kárpátaljai nők ellenálló képessége (Mental Health of Women at Risk – The Resilience of Women from Transcarpathia, Ukraine) címmel szerveztek konferenciát Brüsszelben. A találkozó témája az orosz–ukrán háború árnyékában élő nők helyzete és mentális egészsége volt.
Ferenc Viktória európai uniós képviselő Facebook-oldalán számolt be az eseményről. A megnyitón hangsúlyozta:
„Ukrajna immár negyedik éve tartó háborúja elképzelhetetlen súlyt ró az ott élő emberekre.”
„A folyamatos légiriadók, a családok szétszakítottsága, a mindennapokat átszövő bizonytalanság és félelem, valamint a külföldre kényszerülésből fakadó elszigeteltség és elmagányosodás hatalmas teherként nehezedik mindenkire, de különösen veszélyeztetett csoportként tekinthetünk a nőkre. A hátországban maradt kárpátaljai nők ugyan távol vannak a nyílt harcoktól, de nap mint nap átélik a háború szörnyűségeit, traumatizálódnak. Emellett pedig nőként, anyaként, feleségként, egy közösség tartóoszlopaként kell helytállniuk. Elmondtam, hogy meggyőződésem, ha a nőkön segítünk, azzal a gyerekeken, sőt egész családokon és közösségeken tudunk segíteni. Ez nem csupán társadalmi kérdés, hanem erkölcsi kötelességünk is”
– írta.
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős magyar biztosa köszöntőjében a konferencia fontosságát húzta alá. Szavai szerint a nők és a gyermekek mentális egészsége, valamint rezilienciája az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú.
A konferencián Árnyéklétben. Legyen erőd a gyengeséd címmel tartott előadást Katona Viktória.
„A Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátaljára nemcsak élelmiszert szállít, szolgálatunk a lelki szükségletek kielégítésére is nagy hangsúlyt fektet, ennek érdekében a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés szakember képzésének keretein belül valósult meg az Árnyék létben – legyen erőd a gyengeséged elnevezésű projekt, aminek a női reziliencia erősítése a célja”
– írta az MRSZ. Katona Viktória lelkész, az MRSZ ügyvezető-helyettese, mentálhigiénés szakember, fókusz tréner nyilatkozata alapján a projektben részt vevő tagok örömmel csatlakoztak, „hogy megérezzék a reménység nem szégyeníti meg őket”. Kiemelte a hitet mint érzelemközpontú megküzdési stratégiát, és a sorstársi közösséget mint közösségi megtartó erőt ebben a speciális helyzetben.
Dr. Berghauer-Olasz Emőke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság elnöke Háborús krízis és reziliencia: a kárpátaljai magyar nők megküzdési stratégiái előadásán átfogó képet adott a kárpátaljai nők helyzetéről kutatások alapján, valamint ennek kapcsán mentálhigiénés projekteket ismertetett.
Dr. Petri Bernadett, közvetlen EU forrásokért felelős miniszteri biztos, az MFOI Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezetője tájékoztatást adott olyan EU-s finanszírozásokról, melyek részben közvetlenül fordítható mentálhigiénés projektek megvalósulására, különös tekintettel Kárpátalján.
Megjegyezte, hogy változtatni kell a jelenlegi állásponton, amelyben a mentálhigiénés válságkezelés nem élvez prioritást az EU-s programok által kínált finanszírozási lehetőségek között.
Margarita De La Pisa Carrion EP-képviselő szintén a mentálhigiéné fontosságára mutatott rá. Kijelentette, hogy a mentális egészség nem luxus, hanem az alapszükségletekhez tartozik.
Ferenc Viktória posztjában arról is írt, hogy az alkalmon beszéltek a méltóságról, valamint megoldásokról.
„Meghallgattuk egymást, tanultunk egymástól, és most cselekednünk kell. Közös erővel azért kell dolgoznunk, hogy odafigyeljenek az Ukrajnában élő nőkre. Segítsünk nekik felépülni, biztonságban érezni magukat és újjáépíteni közösségeiket”
– írta.

A programot a mentális egészség hete apropóján szervezte meg dr. Ferenc Viktória Brüsszelben május 20-án.
Fotók: Ferenc Viktória Facebook-oldala
