Ahol visszájára fordult az elszlávosítási kísérlet
A Kosztyukoktól a Molnárokig
Bár a középkor és az újkor évszázadaiban Újakli lakatlan területnek számított, a régészeti feltárások tanúsága szerint az ókorban, a Kr. e. XX., a IX–VIII., illetve az V. században ősi települések élték mindennapjaikat a jelenlegi faluhoz tartozó területen, melyek viszont később elnéptelenedtek.
– Az 1800-as években vasércet bányásztak itt, ám a telérek hamar kimerültek, s a múlt században fel is hagytak a kitermeléssel – idézi fel a régmúltat Papp József, az újakli KMKSZ-alapszervezet jelenlegi elnöke.
– 1924-1925 folyamán azután a csehszlovák állam földet adott itt a hegyvidéki járásokból leköltöztetett Kosztyuk, Kusnyir, Maljar, Malfics, valamint a Kravcsuk családoknak, akiket újabb ruszin telepesek követtek a 1930-as években, s kezdetben kizárólag szlávok lakták az így létrejött községet – folytatja a történelmi visszatekintést Parászka Sándor, a KMKSZ-alapszervezet volt elnöke. – 1939 után viszont már magyar lakosok is érkeztek a településre, elsők között a viszonylag messze eső Viskről származó Bacsik, Sütők és Héderek, valamint a szomszédos Aklihegyről, illetve Gyuláról ideköltöző Domokosok, Molnárok, Simonok, bár akkoriban még ők alkották a kisebbséget.
– Az 1960-as-1970-es években viszont nagyobb arányokat öltött a magyarság betelepülése, mivel több aklihegyi, illetve gyulai fiatal házaspár nem kapott telket a szülőfalujában, s ezért a jelentős számú üres telekhellyel rendelkező Újakliban építették fel otthonaikat, így ma már a magyarok alkotják a mintegy 320 főt számláló kisközség lakosságának a 70 százalékát – veszi vissza a szót Papp József. – Zömük református, bár szórványban római katolikusok is akadnak közöttük, míg az ukránok többsége pravoszláv, kisebb részük pedig görög katolikus. S hogy a tömegközlekedési helyzetről is szóljunk, a falut reggel fél hatkor ejti útba a Hömlőcről Nagyszőlős felé haladó autóbusz, mely naponta csak egyszer fordul, s a visszafelé vezető út során, délután fél négykor fut be a községbe.
Aki még 82 évesen is tűzifát hasogat
A község legidősebb magyar lakosa, a 82. életévét a minap betöltött Iváncsi Jenő sem Újakliban látta meg a napvilágot.
– Felsőveresmarton (Nagykopányban) születtem 1929-ben – pillant vissza beszélgetőtársam az eltelt évtizedekre. – Egy Hadrányi István nevű asztalos famíliája mellett a miénk volt a település utolsó magyar családja, bár megjegyezném, hogy gyermekkoromban még a helybeli ruszinok is beszélték a nyelvünket. A szüleim 60-70 hektár földet birtokoltak, erdőrészeket, illetve gyümölcsösöket – a csehszlovák érában még egy prágai cég is rendszeresen vásárolt tőlük almát –, viszont csak kevés szántófölddel rendelkeztek. Emellett az édesapám méheket is tenyésztett, 25-30 családot tartott, s már gyermekként bevezetett a méhészkedés világába. 1944-1945 telén azonban a megszálló szovjet katonák sorban kiszedték a kaptárokból a lépeket, s egyszerűen leperzselték róluk a téli álomba dermedt méheket, hogy hozzáférhessenek a mézhez. Mindössze öt-hat család élte túl a „felszabadítók” akcióját.
A frissen berendezkedő szovjethatalom kulákká nyilvánította az édesapámat, így a kötelezően „önkéntes” államkölcsön mellett roppant magas összegű kulákadót is kellett fizetnie, valósággal megfojtották gazdaságilag. 1947-ben, a kolhozosításkor pedig többször is felrendelték a községházára, még éjnek évadján is, s addig fenyegették, míg alá nem írta, hogy belép a kollektív gazdaságba. Mindenünket elvették, s a veszteség úgy megviselte a szüleimet, hogy nem bírtak tovább abban a faluban maradni, ahol így kiforgatták őket a vagyonukból. Előbb Salánkra, majd más községekbe, köztük a verhovinai Mihálkára költöztek, végül pedig Nagyszőlősön kötöttek ki, s az édesapám – nyugdíjba vonulásáig – méhészként dolgozott az állami gazdaságokban, abból tartotta el a családját.
Én közben 1951-ben befejeztem a Beregszászi Felcserképző Technikumot (a jelenlegi Beregszászi Egészségügyi College elődjét), a diploma kézhezvételét követően kineveztek a Nevetlenfalui Szülészeti Otthon vezetőjévé, ahol két szülésznő dolgozott a kezem alatt, emellett pedig felcserként dolgoztam Nevetlenfaluban, Akliban, Aklihegyen, Batáron és Újakliban, s esőben, hóban is kerékpáron jártam be a körzetemet. 1956-ban megnősültem, két év múlva pedig Újakliba költöztünk. Attól fogva már „csak” a nevezett községben, valamint Akliban és Aklihegyen kellett ellátnom a felcseri szolgálatot, jóformán egészen a nyugdíjba vonulásomig, sőt négy évig még nyugdíjasként is vezettem az újakli felcserközpontot. Időközben sikerült vásárolnom egy segédmotort, majd egy személygépkocsit, 1958-ban pedig újból belevágtam a méhészkedésbe, s a Nagyszőlősi Zagotkontora cégnek adtam el a mézet, ebből egészítettem ki a fizetésemet, amire szükségünk is volt, mert kezdetben még száz rubelt sem tett ki a havi munkabérem.
A lányomat is megtanítottam méhészkedni, most már jobbára ő foglalkozik a méhekkel, s ő is értékesíti a mézet a munkácsi, valamint az ungvári piacokon. Ezenkívül szőlészkedem, tavaly is én préseltem ki a szőlőt, s én hasogatom fel, illetve hordom be a konyhába a tűzifát, mert a magas gázárak miatt ott továbbra is „csempespórral” fűtünk, csak estére kapcsoljuk be a hálószobai gázkonvektort.
Földieper és primőr paszuly
– A kolhoz felbomlásakor 75 ár földet kaptak mind a gazdaság volt munkásai, mind az állami alkalmazottak, de a magas üzemanyagárak és az ebből fakadó jelentős megművelési költségek miatt az utóbbi időben sokan felhagytak a gazdálkodással, így jelenleg a parcellák fele parlagon hever – tájékoztat Papp József. – Tulajdonosaik többnyire a nagyszőlősi, munkácsi, ungvári építkezéseken dolgoznak, de akadnak, akik távolabb, Kijevben, Herszonban, illetve Odesszában vállalnak munkát. A földből élők korábban főleg uborkát termesztettek, két éve viszont már inkább a földieper értékesítéséből tartják fenn magukat, kisebb mértékben pedig paprikát, káposztát, paradicsomot, illetve korai paszulyt nevelnek eladásra. Hat éve indult be a fóliaházi zöldségtermesztés, a primőröket a munkácsi, valamint a huszti, a későbbi terméseket pedig a nagyszőlősi piacokon teszik pénzzé, de az élelmiszerüzleteknek is szállítanak zöldségféléket. Az öt-tíz hektáros kisbirtokokkal rendelkező falubeli farmerek pedig (hárman vannak) nagybani baromfi-, illetve sertéstenyésztőknek adják el a földjükön megtermett szemeseket.
Az utóbbi két év alatt a felére csökkent a szarvasmarha-állomány, jelenleg mindössze 42 szarvasjószágból áll a falusi csorda, a helybeli kolhoz egykori juhásza viszont öt éve újból belevágott a birkatartásba, jelenleg 25 báránnyal rendelkezik, de csak a gyapjút bocsátja áruba, amit egy tiszapéterfalvai nagybani juhtenyésztő vásárol fel. Kevés jószágot vágnak le, azok húsát pedig maguk fogyasztják el.
Az egyházmegye legfiatalabb gyülekezete
– A községben élő reformátusok korábban a gyulai, az akli és az aklihegyi templomot keresték fel, hogy részt vehessenek az istentiszteleteken, s a hitoktatás is csak 2003 őszén indult be, amikor feleségemmel, az ugyancsak lelkészi végzettséggel rendelkező Lőrincz Krisztinával együtt az elemi iskola régi épületében vallástanórákat kezdtünk tartani az újakli gyermekeknek – magyarázza az Akliban és Újakliban is szolgáló Lőrincz Attila nevetlenfalui református lelkész. – Az egyik helybeli lakos, Kiss Béla kezdeményezésére pedig 2004 áprilisában megalakult az Újakli Református Egyházközség, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye legfiatalabb gyülekezete, melynek az említett személy lett a gondnoka. Az egyházmegye anyagi támogatásával megvásároltuk a község egyik régi, használaton kívül álló élelmiszerüzletét, melyben imaházat alakítottunk ki, s célul tűztük ki, hogy vagy ezt az épületet újítjuk fel, vagy építünk egy kis templomot.
Hetente kétszer tartok istentiszteletet, a vasárnapira 30-35, a hétközire pedig 18-20 hívő jár. Jelenleg 18 gyermek vesz részt a feleségem által megtartott hittanfoglalkozásokra, melyekre a helybeli elemi iskola három évvel ezelőtt felépült új otthonában kerül sor. Amúgy az épület az Angliai Evangélikus Egyház és az ukrán állam együttműködése eredményeként került tető alá. Diakóniai munka is folyik a gyülekezetben, a Dorcas Segélyszervezet támogatásának köszönhetően a gondnok és néhány aktív egyháztag évente háromszor használt ruhaneműt vagy élelmiszert oszt szét a legszegényebbek között, amivel tizenhat, rossz anyagi helyzetben lévő családon igyekeznek segíteni. Emellett az alkoholfüggő hittestvéreinkről sem feledkezünk el, már többüket is rábeszéltük, hogy forduljanak a Kárpátaljai Református Iszákosmentő Misszióhoz, ahol tizennégy személyt sikerült is megszabadítani az alkohol rabságától.
Kis falu – kicsiny alapszervezet
– A KMKSZ Újakli Alapszervezete 1994. február 6-án alakult meg 43 taggal, jelenleg pedig 61-en vagyunk – fejti ki Papp József. – Minden évben megemlékezünk március 15-ről és október 6-ról, a rendezvényeket pedig az iskolában tartjuk meg, mert a művelődési ház épülete mostanára életveszélyes állapotba került. Részt vettünk a Zöld Programban, korábban a magyarigazolványokkal, jelenleg pedig a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatokkal kapcsolatos ügyintézéssel foglalkozunk.
– A helyhatósági választásokon elég jól szerepelünk, a járási listán minden voksolás alkalmával, így a tavaly is a KMKSZ végzett az élen, négy éve a megyei listán is az elsők lettünk, a 2010. október 31-i választásokon viszont, sajnos, nem nyertünk. Ugyanakkor a nevetlenfalui központú közös községi tanácsba sikerült bejuttatnunk a KMKSZ jelöltjeit: a nevezett tanácsban ketten képviselik a községünket, s mindketten a KMKSZ tagjai – fűzi hozzá Parászka Sándor.
Lajos Mihály
