„Ami összeköt bennünket, mindig erősebb annál, mint ami elválaszt” – Orbán Viktor Kárpátalján
Április 26-án Beregszászba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára (II. RF KMF) látogatott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, hogy együttműködési megállapodást írjon alá a Magyar Kormány és a II. RF KMF között. A látogatás hivatalos része délután 13:30 órakor vette kezdetét a magyar nemzeti imádság, a Himnusz, valamint a főiskolai himnusz, a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruc kori dal eléneklésével.
Ezt követően a megjelenteket Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnök asszonya köszöntötte.
„Mindeddig megsegített minket az Úr” (I Sám 7:12) – kezdte köszöntő beszédét az elnök asszony, hangsúlyozva, amit már a főiskola indulásakor a szívére helyezett Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök: „Fiatalok! Ne akarjanak egyszerre mindent maguk megoldani. Bízzanak az Úristenben, majd Az kiparancsolja!”.Az elnök asszony köszöntő beszédében röviden vázolta, milyen hosszú utat járt be eddig a Rákóczi-főiskola: hogyan indult útjára immáron tizenhét évvel ezelőtt a színvonalas tanintézmény, milyen viszontagságokat és nehézségeket kellett kiállnia a magyarság megmaradása szempontjából igen fontos pillérnek, mennyi támadás és működését ellehetetleníteni akaró próbálkozás gördített akadályt útjába. Ám, ahogy azt Orosz Ildikó is kiemelte, az Úristen mindeddig kiparancsolta a működéshez szükséges feltételeket. Végezetül az elnök asszony mindenkinek köszönetet mondott, aki csak egy kicsit is tett azért, hogy a Rákóczi-főiskola éljen, működjön.
Orosz Ildikó elnök asszony köszöntőjét követően Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Kovács Miklós kiemelte: ez a mostani állapot, az együttműködési szerződés aláírása nem jelenti azt, hogy az intézmény véglegesen révbe ért, „ez inkább afféle oázis-ünnep”. Mint elmondta, hosszú
A KMKSZ elnökének beszédét követően a rendezvényt üde színfoltként színesítette Baka Kamilla, a Verbőci Középiskola 3. osztályos tanulója az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny ez évi első helyezettje előadása, aki az említett verseny címadó dalát énekelte el, melyet a résztvevők hálás tapssal köszöntek meg.
Az ifjú népdalénekes előadását követően Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Tannyelvű Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMTF JA) elnöke köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében kiemelte: „A főiskola története példa. Példa a kárpátaljai magyarság élni akarására”, hiszen e hányatott sorsú közösség az első adandó alkalommal belekapaszkodott az önálló kárpátaljai magyar tannyelvű felsőoktatás megteremtésébe – sikeresen.
Ezt követően Pál Eszter, a főiskola tanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének mester szakos végzőse a Bartók Béla gyűjtéséből való, Hallottad-e hírét Bereg vármegyének… című beregi rabének előadásával emelte a rendezvény színvonalát.
A nagyszerű előadást követően a rendezvény fő vendége, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke mondta el ünnepi köszöntőjét. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az anyaországi és a kárpátaljai magyarokat csak egy országhatár választja el, amelynek jelentősége napról napra fogy: „Igen, a ma nyolc ország területén élő magyar nemzetnek dolgozik az idő. Igen, az idő a mi oldalunkon áll. Igen, a korszellem a mi vitorlánkat dagasztja és a mi hajónkat hajtja, feltéve… Feltéve, ha nem engedjük, hogy erőt vegyen rajtunk az agresszív internacionalista látomás 
Orbán Viktor köszöntőjét követően a főiskola képviselői, Orosz Ildikó elnök és Szikura József rektor, valamint Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyesen aláírta a megállapodást, majd Orosz Ildikó cserépjegyet nyújtott át a miniszterelnöknek.
A rendezvény hivatalos része a Szózat eléneklésével ért véget.
