Az észt elnök is lemondta az ukrajnai államfői csúcson való részvételt

Egyre több közép-európai államfő mondja le a május közepére tervezett, ukrajnai csúcstalálkozón való részvételét: kedden az észt elnök jelentette be távolmaradását.

A bojkott oka Julija Timosenko volt ukrán kormányfővel szembeni bánásmód. Toomas-Hendrik Ilves észt elnök „időpont-egyeztetési nehézségek” miatt nem vesz részt a jaltai találkozón – jelentette be sajtószolgálata.

Ilves előtt többek közt az osztrák és a német államfő mondta le részvételét Timosenko bebörtönzése miatt. Az ellenzéki politikus másfél hete éhségsztrájkot folytat fogva tartásának körülményei miatt és lánya szerint „nagyon gyenge”.

Időközben a távozó holland kormány nevében Uri Rosenthal kedden bejelentette, hogy amennyiben nem javul Timosenko helyzete, akkor sem a kormány, sem az uralkodóház tagjai nem vesznek részt a nyári labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai eseményein – adta hírül az NRC Handelsblad holland újság honlapja.

galamus.hu