Az év eleje óta ötszázan fúltak vízbe Ukrajnában
Ukrajnában az év eleje óta már majd ötszázan fúltak vízbe – jelentette szombaton az Ukrajinszka Pravda a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) június 29-i tájékoztatása nyomán.
„Azonban még ez a statisztika sem rettenti el az embereket, akik figyelmen kívül hagyják a mentőszolgálat figyelmeztetéseit. A vízben bekövetkező balesetek leggyakoribb oka éppen az, hogy a polgárok nem tartják be a biztonságos magatartás szabályait” – hangsúlyozták a szolgálatnál.
„Javában tart a nyári vakáció, a gyermekek körében is nő az áldozatok száma. Az apróságok felnőtt kíséret nélkül indulnak a helyi tavakhoz és víztározókhoz, gyakran anélkül, hogy tudnának úszni. Így a víz már több mint 20 apró életet követelt júniusban. További nyolc gyermeket sikerült megmenteni” – jelezték a katasztrófaelhárítók.
„Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy a vízparti pihenés és a szeszesital-fogyasztás összeegyeztethetetlenek” – hangsúlyozta a DSZNSZ.