Az UMDSZ elítéli a székház felgyújtását
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség kedden közzétett nyilatkozatában „mélységesen elítéli” a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának „barbár felgyújtását”, a magyar szervezet a támadást az ukrajnai nemzeti kisebbségek, az ukrajnai kisebbségi jogérvényesítés és érdekképviselet ellen elkövetett durva merényletnek tekinti.
A szövetség az MTI-hez is eljuttatott közleményében hangsúlyozta: „az elmúlt esztendők során sokszor, sokan próbáltak már bennünket, kárpátaljai magyarokat megfélemlíteni, hiszen országos szempontból kis létszámú közösségként túl hangosan hallatjuk a szavunkat, túlságosan következetesen állunk ki alkotmányos jogainkért, anyanyelvünk szabad használatáért”. A mostani támadás csak egyetlen szem a láncban, egy olyan folyamat része, amelynek gyökerei a múltba nyúlnak vissza – emlékeztet a dokumentum.
Az UMDSZ, utalva a közelgő március 15-re, amely szerinte a „kárpátaljai közös múlt egyik neuralgikus pontja”, rámutat arra, hogy a magyaroknak ez idén a nemzeti forradalom 170. évfordulóját jelenti, míg a többségi nemzet képviselőinek a Karpatszka Ukrajina – az 1939. március 14-én Huszton kikiáltott, néhány óráig létezett kvázi államalakulat – mindmáig fájó, tisztázatlan hátterű eseményeit. „Ilyenkor óhatatlanul is feltörnek az elfojtott indulatok, évről évre hol a szavak, hol pedig a tettlegesség szintjén kézzel foghatóvá válik a magyarellenesség” – hangsúlyozta a nyilatkozat, emlékeztetve arra, hogy ilyenkor rendszeresek az ukrán nacionalisták menetelései, a „késhegyre a magyarokkal” és egyéb magyarellenes jelszavak büntetlenül maradó skandálása.
Az UMDSZ szerint az elmúlt időszak egyre durvuló magyarellenes kirohanásai, „a megtorlatlan közösségi kútmérgezés nyitott-nyit szabad utat az elmúlt évek utcai parádéinak és a gyújtogatásoknak”. A helyzet súlyosságát jellemezve a magyar szervezet emlékeztet arra, hogy „ma már nem csak az egyes közösségi portálok kommentelői helyeznek kilátásba szájba vágást a Beregszászon magyarul beszélőknek, hanem a mértékadó kijevi politikai hetilap, a Dzerkalo Tizsnya szemleírója is a magyar kisebbségi szervezetek megregulázását javasolja”.
Az UMDSZ végezetül felszólította a kárpátaljai magyarokat, hogy a jogaik melletti további kiálláson és a provokátorok megtalálásának, megbüntetésének követelésén túl legyenek óvatosak, körültekintőek, figyeljenek oda embertársaikra, és „ne engedjék magunkat belehajszolni meggondolatlan cselekedetekbe”.
Keddre virradóra – térfigyelő kamerák időközben nyilvánosságra hozott felvételei szerint – egy kapucnit viselő személy robbanószerkezetet helyezett el a KMKSZ Ungvár központjában található székházának egyik ablakpárkányán, amely az illető távozása után hét perccel detonált. A nagy erejű robbanás következtében keletkező tűz teljesen megsemmisítette a magyar szervezet irodájának három földszinti helyiségét.