Az ungvári magyar főkonzulátus felkészült a magyarigazolványok kiadására

 

Az ungvári magyar főkonzulátus teljesen felkészült arra, hogy 2011. március 1-jétől zökkenőmentesen teljesítse a Kárpátalján élő magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok magyarigazolványok kiadására vonatkozó kérelmeit – közölte pénteken Bacskai József ungvári magyar főkonzul az MTI-vel.

 

A diplomata elmondta, hogy a kárpátaljai megyeszékhelyen működő magyar külképviseleten mind a személyi, mind a műszaki feltételek megvannak ahhoz, hogy zökkenőmentesen történjen a kárpátaljai magyarok és hozzátartozóik magyarigazolványokkal való ellátása, valamint – igény esetén – a már meglévő ilyen okmányok betelt lapjainak a pótlása. Bacskai hangsúlyozta: a főkonzulátuson a magyarigazolványokkal kapcsolatos kérelmek benyújtására a vízumok és kishatárforgalmi engedélyek igénylése esetén tökéletesen bevált, telefonon történő előjegyzési rendszert alkalmazzák majd. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek a nekik megfelelő időpontban kereshetik fel a külképviseletet anélkül, hogy hosszas várakozásra kényszerülnének – tette hozzá.

A főkonzul úgy vélte, a Kárpátalján korábban működő rendszertől eltérően, amikor az ukrajnai megye több pontján felállított információs irodákban lehetett benyújtani a magyarigazolvánnyal kapcsolatos igényeket, a potenciális ügyfeleknek ezúttal némi kényelmetlenséget okozhat, hogy távoli településekről is Ungvárra kell utazniuk, viszont – mint hangsúlyozta – a fáradozásuk mindenképp megtérül a központosított ügyintézés felgyorsulásának köszönhetően. Bacskai azt is elmondta: egy éven belül kiderül, hogy Kárpátalja esetében elegendő-e az egyetlen ungvári fogadóhely a magyarigazolványt igénylők számára, vagy – a jelentkezők számától függően – be kell-e vonni a beregszászi konzulátust is az ügyintézésbe.

Forrás: MTI

Kép: google.hu