Belgium is bojkottálja Ukrajnát a labdarúgó Eb alatt

Didier Reynders belga külügyminiszter bejelentette, hogy nem vesz részt az Ukrajnában rendezett meccseken.

Nem utaznak belga politikusok Ukrajnába a labdarúgó Európa-bajnokság idején – jelentették be szerdán.

Mint a De Standaard flamand újság honlapja közölte, Didier Reynders belga külügyminiszter bejelentette, hogy nem vesz részt az Ukrajnában rendezett meccseken. Ukrajnának meg kell „mutatnia, hogy a demokratikus országok közösségéhez akar tartozni” – indokolta Reynders döntését. Ezzel csatlakozik azokhoz az európai politikusokhoz, akik távollétükkel tiltakoznak Julija Timosenko volt kormányfő bebörtönzése ellen.

Hasonló értelemben nyilatkozott Kris Peeters flamand miniszterelnök, aki bejelentette, hogy kormányának egyetlen tagja sem utazik az Eb rendezvényeire.

Németország elkerülné a bojkottot

Németország egyelőre nem döntött a labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseinek esetleges kormányzati bojkottjáról, a külügyminisztérium pedig olyan megoldásra törekszik, amely lehetővé teszi a bojkott elkerülését – mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter a Bild című lapnak.

Westerwelle szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy Julija Timosenko megkapja a szükséges orvosi ellátást. Berlin ezért felkínálja a lehetőséget, hogy a volt kormányfő gyógykezelését végezzék Németországban, „ahol garantált a jó ellátás”.

A külügyminiszter kifejtette: mélyen aggódik a volt ukrán miniszterelnök és a volt kormány bebörtönzött tagjai miatt. A „labda most Janukovics elnök térfelén van” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy „az ukrán kormánynak tudni kell: az út Európába egy hídon át vezet, amely a demokrácia és a jogállamiság pillérein nyugszik”.

A Bild szerdai számában megjelent interjúban Westerwelle elmondta: megérti a „labdarúgás barátainak” felháborodását, külügyminiszterként azonban olyan megoldást keres, amelynek révén nincs szükség az Európa-bajnokság bojkottjára. Ennek során megbeszéléseket kell folytatni „közvetlenül az ukrán kormánnyal is”, hiszen ha Timosenko és a többi bebörtönzött politikus „helyzetén akarunk javítani, akkor nem szabad megszakítani a beszéd fonalát” – mondta a berlini diplomácia vezetője.

Westerwelle egyébként jelezte: ha Timosenko nem kap megfelelő orvosi kezelést, Berlin megakadályozhatja az EU és Ukrajna között létrejött nagy nehezen létrejött társulási egyezmény alkalmazását.

hirado.hu