Bemutatták a parlament emberi jogi biztosának jelentését Kárpátalján

Az ukrán parlament emberi jogi biztosának 2023-as jelentését mutatták be Kárpátalján – közölte Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója szombaton.

A jelentés az emberi és polgári jogok, valamint a szabadságjogok betartásának és védelmének helyzetéről szól.

Mikita megjegyezte, hogy Kárpátalja ebből a szempontból a legillusztratívabb, hiszen a háború kitörése óta több százezer ember költözött a megyébe. A befogadottak között sokan állami támogatásra szorulnak. Hozzátette: Kárpátalja soknemzetiségű vidék, hiszen különböző nemzetek élnek itt békességben.

A kormányzó kijelentette:

megyénkben „az összes állami és önkormányzati intézmény egységesen védi az emberi és polgári jogokat, valamint a szabadságjogokat”.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Viktor Mikita Facebook-oldala