Beregszászba látogatott Kozma Imre atya
Beregszászba látogatott Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke. A látogatás során felkereste a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) irodáját és a munkatársakkal beszélgetett az örömeikről, kihívásaikról és az adományozási folyamatokról.
Az atya kiemelte az önkéntesség fontosságát a szeretetszolgálat munkatársai között. „Az önkéntes lelkület elengedhetetlen a küldetés eléréséhez”– fogalmazott Kozma Imre. Az atya visszaemlékezett az európai Máltai Szeretetszolgálatok munkásságára, valamint a legnehezebb időkben való munkavégzésre. Mint mondta, a szolgálat szelleme volt az, ami erőt adott a munkatársaknak a feladatok folytatásáraa nehézségek ellenére is. Az így végzett munka értéket hordoz még akkor is, amikor a világ az egyéni érdekek érvényesítését várja el tőlünk.
Kozma Imre atya beszélt az emberi kapcsolatok fontosságáról is. Úgy véli, a bizalom az, ami összeköti az embereket egymással, ám ez Isten nélkül lehetetlen. Néha nehezünkre esik nyitottnak lenni a másik ember felé, ám a természetes hit segít nekünk abban, hogy megbízzunk embertársainkban és bensőséges kapcsolatokat tudjunk kialakítani.
„Mit jelent az ellenség szeretete? Ez a megbocsátás!”– emelte ki az atya. Az Isten nélküli élet megengedi azt, hogy a gonoszság beférkőzzön a gondolatainkba és a mindennapjainkba. A Mindenható azonban segít nekünk abban, hogy szeretettel forduljunk a másik ember felé. A jelenlegi háborús helyzet megmutatta, hogy a kárpátaljai embereknek hatalmas szívük van, és gondját tudják viselni több száz vagy több ezer menekülőnek is.
„Folytatnunk kell Szent István örökségét, vagyis Isten előtt kell felelősséget vállalni az itt élő és a Kárpátaljára érkező nélkülözőkért is. Ha ez a lelkület bennünk van, akkor rendezni tudjuk kapcsolatainkat Istennel és embertársainkkal is”– zárta beszédét Kozma Imre atya.
Horváth Gabriella