Bezárhatják a bótrágyi iskola felső tagozatát

Heves indulatokat váltott ki a Bátyúi kistérség oktatási hálózatának esetleges átszervezése. A kistérség vezetésének tervei között szerepel, hogy a kisebb létszámú intézményeket, mint a danilovkai vagy az újbótrágyi ukrán tannyelvű elemi iskolákat bezárnák, másokat pedig, mint a bátyúi magyar, illetve ukrán tannyelvű iskolákat pedig összevonnák.

A lakosság felháborodását váltotta ki az is, hogy a viszonylag nagyobb létszámú bótrágyi iskolából a gimnazistákat szeptember 1-jétől Haranglábra kívánják átirányítani. Az ügyben a bótrágyiak aláírásgyűjtésbe kezdtek, és a kistérségi tanügyi vezetéshez fordultak segítségért.

„Egy beadvánnyal fordultunk Orosz Ildikó megyei képviselőhöz, Rezes Károlyhoz, a Járási Tanács elnökéhez és Gabóda Bélához, a kistérség járási képviselőjéhez segítséget kérve az ügyben. Ezáltal mintegy 600 aláírás gyűlt össze a faluban, tiltakozva a tervezet ellen” – nyilatkozta a TV21 Ungvárnak Horváth Árpád, a KMKSZ Bótrágyi Alapszervezetének elnöke, a Bátyúi kistérség képviselője.

Haranglábon, bár kevés a tanuló, viszont az iskola épülete fel van újítva, és jó a felszereltsége. Baranyi Marianna, a Haranglábi Oktatási-Nevelési Komplexum igazgatója elmondta, hogy az intézmény összesen 192 gyereket tud fogadni. Négy évvel ezelőtt az intézmény részt vett egy felújítási programban, melynek köszönhetően az óvodai részlegbe új nyílászárók kerültek, az egész épület új tetőszerkezetet kapott, felújították a tornatermet, és egy új kazánnal is bővültek.

Bótrágyon jelenleg négy épületben zajlik az oktatás, amelyek közül kettőt az elmúlt időszakban újítottak fel. Balogh Erzsébet, a Bótrágyi Általános Iskola igazgatója szerint leginkább az ukrán felső és alsó osztályokban lenne szükség felújításra. Az igazgatónő szerint egy kis segítséggel és az érintett szülők támogatásával megoldható lenne a helyi iskola további működése.

Bár a két szomszédos település között csak három kilométer a távolság, így is nehézkes lenne a tanulók és a tanári gárda napi szállítása. „Ha egy busz hordaná a 90 gyereket Haranglábra, legalább háromszor kellene fordulnia, mivel harminc férőhelyesek a buszok. Így legalább másfél, két órával az első tanóra kezdete előtt meg kell jelennie az első csoport gyereknek az iskolában” – emelte ki a bótrágyi igazgatónő.

A kérdés egyelőre nem lefutott, hiszen a Bátyúi kistérségben lakossági meghallgatást szerveztek, ahová az érintettek június 15-ig adhatják be petícióikat. A későbbiekben pedig ezek figyelembe vételével fognak dönteni az intézmények sorsáról.

Kárpátalja.ma