Bezárnák a tüdőbeteg-gondozó intézeteket Kárpátalján
A tbc-s megbetegedések számát és a kór terjedését illetően Ukrajna világviszonylatban is a legrosszabb mutatókkal rendelkezik. Országunkban több mint 30 ezer tuberkulózisos beteget tartanak nyilván. A betegség évente több ezer halálos áldozatot követel.
Ennek ellenére Ukrajnában egyre több tüdőgondozót zárnak be, a tuberkulózisos betegek ápolására specializálódott szanatóriumok finanszírozása rohamosan csökken.
Kárpátalján tavaly 2 járási kórház tüdőgondozó részlegének működését szüntették meg. Ezeken kívül megyénkben 4 ilyen intézet maradt, melyeket szintén be akarnak záratni. A betegeket a Kárpátaljai Megyei Tüdőgondozóba helyeznék át. Ugyanakkor az ungvári központban nincs elegendő férőhely, a megfelelő finanszírozás hiányában pedig az ott dolgozók egy részét elbocsátanák.
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium elgondolása szerint a súlyos és fertőző pácienseket továbbra is a kórházakban kezelnék, a könnyebb esetekkel a családorvosok foglalkoznak majd.
Az utóbbiak azonban azt állítják, nem rendelkeznek megfelelő szakmai képzettséggel egy ilyen jellegű kór kezelésére.
Kárpálja.ma