Családi nap Nagydobronyban

A Kárpátaljai Református Egyházkerület augusztus 24-én újra megszervezte családi napját. Ez a nagyszabású esemény immár harmadik alkalommal jött létre, melynek helyszínét az Ungi Református Egyházmegye legnagyobb református gyülekezetével rendelkező Nagydobrony községe biztosította.

A több mint hétezer résztvevővel büszkélkedő, s eddig a legnagyobb létszámú, sikeresen lebonyolított rendezvény alkalmat adott a résztvevőknek, hogy elmélyítsék hitüket, s ezáltal kapcsolatot építsenek Istennel és egymással. A nap szállóigéje – református magyar vagyok – tükrözte a családi nap létrejöttének okát. Itt kis- és nagycsaládosok, fiatalok és idősek egyaránt egy olyan napot tölthettek el, mely minden értelemben pozitívan hatott úgy rájuk, mint családjukra. A családi napon több szervezet, gyülekezet is képviselte magát, többek között a Sámuel Alapítvány, a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (Frigy), a Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év (KRÖDÉ) és a Nagyberegi Református Líceum is. Jelenlétük célja az volt, hogy az érdeklődők számára információkat nyújtsanak magukról. A családi nap gyülekező énekléssel vette kezdetét Kovács Sándor és felesége, Erika vezetésével. Ezt követően pedig köszöntések és hirdetések hangzottak el e jeles alkalomról. Az első, nyitó áhítatot Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette egy igéhez kapcsolva: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre”(Róm 10,10). Egy rövid ének után Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke előadását hallhatták a kis- és nagycsaládosok, melynek témájául a Református hit ma is megélhető (vallás) és megvallható (mai hitvallás) szolgált. A sorban egy bizonyságtétel következett: A cselekvő hit szavak nélkül is beszél, de…címmel, s a mondat jelentését Majoros Béla, a Barkaszói Középiskola igazgatója, gyülekezeti gondnok segített megérttetni bizonyságtételében.

A közös áhítat, előadás és bizonyságtétel után az egybegyűlteknek különböző témájú szemináriumokon volt lehetősége részt venni. Ezek vezérgondolata: Hit nélkül nincs hitvallás, melyet bárki meghallgathatott, de mégis a korosztályoknak és a társadalmi beállítottságnak megfelelően mindenki megtalálta a maga helyét, ahol jól érezte magát. Ilyenek voltak például a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) szemináriumi programjai. Biztos vagy benne? címmel Szanyi György próbált meg választ adni pár, a fiatalok körében gyakran felkerülő kérdésre: mennyire vagyunk biztosak a hitünkben; mennyire mondhatunk ki dolgokat úgy a hitünkről, hogy kizárólagosak vagyunk; lehet-e a hit minden körülmények között biztos sziklánk… Dancs Róbert lelkipásztor előadásában néhány kisfilm, valamint filmjelenetek segítségével vizsgálta meg azt, hogy mit vallanak magukról, hitükről azok, akik más vallásokat képviselnek. A két előadás között az Ébredés zenekar szolgált, s a fiatalok együtt énekeltek az együttessel. A KRISZ programjai közé tartozott még Dancs Edina lelkipásztor vezetésével a Tükörterem névvel ellátott egyéni önismereti foglalkozás: egy hely, ahol a tükörbe nézők a tükörhöz tartozó kérdések és feladatok segítségével önmagukba is nézhettek. A gyerekeknek is bőven válogathattak a Gyermek Evangelizációs Közösség (GYEK) programjai között. Énekekkel, játékokkal, vetélkedőkkel és bibliai történetekkel tették színessé és hasznossá a gyerekek napját. Előadást hallhattak még az arra érdeklődők id. Pocsai Sándor és ifj. Pocsai Sándor igehirdetésében. Ezen előadással azon családokat, személyeket kívánták megszólítani, akiknek valamelyik családtagja ebben a népbetegségben szenved. A Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszióba nekik tud segítséget nyújtani és megszabadítani őket a függőségtől.

Szemináriumot tartottak továbbá a fogyatékkal élők és családjaik számára, melyen Örsi Anikó Hittel fogadni és hitet (át) adni címmel tartott előadást. Pálhegyi Ferenc szemináriumi előadásában azokhoz szólt, akiknek a házasélete válságba került vagy a válást fontolgatják A válás helyett vallás – a hit megélése és megvallása a család kríziseiben címmel.

A közéleti szereplők részére szemináriumot tartott Molnár Róbert, aki segítséget kívánt adni abban, hogy a közéleti tevékenységet hogyan éljük meg hittel, Isten vezetésére figyelve. A szép korúak számára Tóth Kása István mondott igehirdetést, hogy miként éljék meg hittel az időskort. A pedagógusoknak pedig Fedorszki Andrea szeretett adott. Végül, de nem utolsó sorban szemináriumot tartott Gyurkó Miklós és felesége, Kocsis József és Márton Árpád azoknak az embereknek, akiket Isten kegyelme megtalált, és azóta ők maguk is részt vesznek abban a munkában, amellyel az Isten nélkül élő embereket akarják megszólítani. A több mint hétezer embert a nagydobronyi gyülekezet finom egytálétellel vendégelt meg, és mindenki számára biztosították a víz és egyéb szükségletek meglétét. A szemináriumok alatt folyamatos énekszóval dicsérték az Urat a nagyszínpadon, többek között a Nagydobronyi Református Líceum énekkara és az UREGY-band is. A családi nap zárásaként közös igei alkalomra került sor, melyet Zán Fábián Sándor Az elkötelezettség megerősítése címen mondott búcsúzóul.

 

 

Géci Nóra
Kárpátalja.ma