Egy község, melyben hajdan világhírű harangöntöde működött

Az Ungvári járásban, 18 kilométerre a megyeközponttól, egy 760 lakost, köztük 696 magyar anyanyelvű személyt számláló falu, Kisgejőc álmodik a tavaszról. A település központjában, a református templom mellett egy több mint százéves gyárépületre hull a tekintetünk, melyben egykor nagyon szép hangú harangokat készítettek a falu egyik leghíresebb szülöttének, Egry Ferenc öntőmesternek az irányításával. Ám ma már csak a műhely falai, valamint az Egry Ferenc Társaság által a helyi középiskolában kialakított, a harangöntő munkásságát bemutató helytörténeti múzeum kiállítási tárgyai mesélnek a község múltjának legdicsőségesebb fejezetéről.

A középkor nyugalmától a XX. század viharaiig

Elsőként egy 1394-es keltezésű okiratban találkozhatunk – Geyeuch alakban – a község nevével, melyet történelme kezdetén a Ramocsai nemzetségből kikerült földbirtokosok uraltak, majd később más nemesi famíliák tagjai is birtokrészekre tettek itt szert. A XVI. század derekán pestisjárvány dühöngött a vidéken, áldozatul követelve a falu lakosságának a nagyobbik részét. A pusztulás mellett azonban a lelki megújulás is elérte a községet, már az 1550-es években megalakult a református gyülekezet. Fatemploma azonban elszenesedett romhalmazzá vált egy több száz éve fellobbanó tűzvészben, s ugyanilyen sorsra jutott a helyén felépült, ugyancsak fából egyberótt újabb szentegyház is, így a gyülekezet 1806-ra tető alá hozta kőtemplomát, melyet 1838 és 1844 között romantikus stílusban átépítettek. Időközben görög katolikus egyházközség is született a faluban. A II. világháborúban 17 helybeli honvéd halt katonahalált, míg a szovjet megszállók 1944 őszén 19 kisgejőci férfit deportáltak a „Gulag-szigetcsoportra”, ahonnan csak néhányan tértek haza. A település ma a szomszédos Nagygejőc társközsége.

Akinek a harangjai még Ausztráliába is eljutottak

A kisgejőci harangöntő műhelyt már 1793-ban megalapította László István Ung vármegyei nemesember, az üzemnek azonban csak az 1864-ben megszületett helybeli földbirtokos, Baktai Egry Ferenc szerzett világhírt, aki benősült a László családba, újdonsült rokonaitól elsajátította a harangöntés minden csínját-bínját, majd mestereit is túlszárnyalta. Kiváló üzletemberként piacát kiterjesztette Magyarország egészére, s külföldre is eljutottak a gyártmányai. Harangjai ma is ott zengnek csonka Magyarország, a Szlovákiává lett Felvidék, Lengyelország, Bulgária, Indonézia, sőt a még távolabbi Ausztrália templomtornyaiban, s természetesen Kárpátalja több szent hajlékában, köztük a kisgejőci református templom tornyában, valamint a görög katolikus szentegyház haranglábján is az ő harangjait helyezték el. A neves öntőmester a politikai életben is jelentős szerepet vállalt. A cseh érában több évig elnökként vezette a Kárpátaljai Magyar Pártot, az 1938-as felszabadulás után pedig a Magyar Országgyűlés képviselője lett. 1944-ben, a közeledő Vörös Hadsereg elől a Dunántúlra menekült, s 1945. február 26-án, a nyugati határszélen, Sopronban érte utol a halál.

„Ha valamelyikünk vizet kért, többnyire puskatusütés volt a válasz”

Menekülésével a hajdani földbirtokos elkerülte, hogy politikai tevékenysége miatt meghurcolja a szovjethatalom, a lágerbe deportált falubelijei azonban megszenvedtek magyarságukért. Közéjük tartozott az immár 88 éves Jávorszky Ferenc is, a község legidősebb lakosa.

– 1944 novemberében meneteltettek minket Szolyvára, a gyűjtőtáborban pedig egy kitisztítatlan tehénistállóban helyeztek el bennünket, ahol a trágyán aludtunk – idézi fel megpróbáltatásait az idős férfi. – A szovjet katonák még azt az ennivalót is elrabolták tőlünk, amit a „háromnapi munkára” magunkkal vittünk, a lágerben meg két-két rabnak kellett megosztoznia az egy napra kapott karéjnyi fekete kenyéren, ami olyan vizes volt, hogy az ember szájpadlásához ragadt, folyadékot viszont alig kaptunk. Ha valamelyikünk már nem bírta a szomjúságot, és vizet kért az őröktől, többnyire puskatusütés volt a válasz, s még ha meg sem mukkantunk, akkor is sokszor bottal vagy puskatussal estek nekünk. December végén egy sorstársammal együtt úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk kiszabadulni ebből a földi pokolból, s egy éjjel, kihasználva az őrök figyelmetlenségét, megszöktünk. Gyalog jöttünk haza, de eleinte nem mertünk bemenni a faluba, hanem télvíz idején a mezőn, bokrok alatt húztuk meg magunkat, s a földből kikapart, fagyott káposztát ettük, hogy némileg csillapíthassuk az éhségünket. Két hét után azonban már nem bírtuk tovább a hideget, és beóvakodtunk a községbe, ahol csűrökben, fásszínekben, istállókban bujkáltunk, míg csak elő nem jöhettünk a rejtekhelyeinkről.

Emlékművek, ünnepségek, s egy tervezett hagyományőrző csoport

– A KMKSZ Kisgejőci Alapszervezete már 1989-ben megalakult, jelenleg pedig 412 főt számlál – tájékoztat Zselicki István alapszervezeti elnök. – Az 1990-es évek elején emlékművet emeltünk a Gulagon elhunytak tiszteletére. Minden évben, a református gyülekezettel együtt, istentisztelettel egybekötött megemlékezésen hajtunk fejet a kommunista terror áldozatai előtt, s a közeljövőben a görög katolikus egyházközséget is szeretnénk bevonni a gyászünnepségen való részvételbe. Rendszeresen megünnepeljük március 15-ét, s mióta a 2000-es évek elején felavattuk I. (Szent) István emlékművét, augusztus 20-án államalapító királyunk emléke előtt is lerójuk a kegyeletünket. A magyar kultúra napján csoportot szervezünk a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház ungvári előadásainak megtekintésére. Tervezzük, hogy az idén emléktúrát szervezünk Vereckére, a honfoglalási emlékműhöz, s szintén terveink közt szerepel egy hagyományőrző csoport létrehozása, mely felgyűjtené és ünnepi alkalmakkor bemutatná a kisgejőci népszokásokat. Tavalyelőtt pedig ebben a községben is megnyílt a teleház.

Oktatási intézmény a volt Egry-kastélyban

Jelenleg a Kisgejőci Középiskola főépületeként szolgál Egry Ferenc jelentős átalakításokon átesett, eredeti stílusjegyeit mára teljesen elvesztett egykori kastélya.

– Tanintézetünkben az idei tanévben 119 diákot oktat a húsz fős tanári kar – mutatja be a középiskolát Komonyi Klára fizikatanár. – Diákjaink többsége a 10–11. osztályt is kijárja, s mivel közelebb esünk a megyeközponthoz, mint Beregszászhoz, ezért nagyobbik részük az Ungvári Nemzeti Egyetemen, illetve a Kijevi Szlavisztikai Egyetem Ungvári Fiókintézetében folytatja tanulmányait, kevesebben szereznek diplomát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Tanulóink jó eredményeket érnek el a járási és a megyei tanulmányi versenyeken, elsősorban magyar nyelvből és irodalomból, egy diákunk az idei tanévben második helyezett lett a megyei magyarnyelv- és irodalomvetélkedőn. A KMPSZ versenyein is helyt állnak: volt, aki egy ízben megnyerte a Kazinczy szépkiejtési verseny kárpátaljai fordulóját, a magyarországi döntőről pedig különdíjjal tért haza, míg egy másik diákunk tavaly első helyezést nyert a megyei szavalóversenyen.

Hitélet

– A Kisgejőci Református Gyülekezet jelenleg 310 egyháztaggal rendelkezik, az elmúlt évben hat gyermeket kereszteltem, s három testvérünket kísértük el a minden élők útján – fejti ki Nagy István lelkipásztor. – A rendszerváltás után elég jó állapotban kaptuk vissza a parókiánkat. Itt kerül sor a konfirmációi és az ifjúsági foglalkozásokra, a bibliaórákra, az Örömhírklub összejöveteleire, valamint a hittanórákra, melyeket évek óta Györke Marianna vallástanár tart. Délelőttönként kisdiákok tanulnak a helyiségekben, a helyi középiskola már több mint tíz éve használja az épületet: itt helyezték el az alsó osztályokat. Családommal együtt egy magánházban lakom, melyet a gyülekezet egyik tagja ajánlott fel a számunkra. A diakóniai munka keretében rendszeresen szervezünk gyűjtéseket a Nagydobronyi Református Líceum támogatására, meglátogatjuk a beteg híveinket, segítünk a rászorulókon. A múlt év novemberében pedig szerveztünk egy hitmélyítő hétvégi összejövetelt az egyházközség fiataljai számára a ráti Sion Központban.

– Mintegy kétszáz lélek alkotja a Kisgejőci Görög Katolikus Egyházközséget, az utóbbi években 4-5 temetésre és 1-3 keresztelőre került sor – magyarázza Ambrus József görög katolikus parochus. – Ungvárról járok ki a gyülekezetbe megtartani a vasárnapi, péntekenként pedig a hétközi szent liturgiát, s ugyancsak pénteken tartom meg a hittanórát (nyáron egy Tiszaásványból bejáró vallástanár is segíti a munkámat). Jelenleg 10-11 gyermekkel foglalkozom. A szovjethatalom „elkommunizálta” az egykori kápolnánkat, s mivel már privatizálták, a görög katolikus egyházközség 1991-es újjáalakulása után nem kaptuk vissza. A kolhoz viszont átadta nekünk Egry Ferenc raktárként használt egykori harangöntő műhelyét. A gyülekezet templomot rendezett be az épületben, 2002-ben pedig az egykori öntöde mellett megkezdtük az új szentegyház felépítését.

A hitoktatást a szent hajlék mellett álló, már 1996-ban átadott, kisebb épületben végzi a parochus, a templom felszentelése után pedig elbontják a hajdani műhely egy részét, mivel elzárja az új szentegyház bejáratát. A fennmaradó épületrészben viszont ki akarják alakítani a Szent István Helytörténeti Múzeumot. Évente kihelyezik a perselyeket az egyházmegyei karitász számára, mely azután szétosztja a segélyeket az egyházmegye rászorulói között. Emellett pedig támogatják az Ungvári Romzsa Tódor Hittudományi Akadémiát. A Kárpátaljai Görög Katolikus Egyházmegyén keresztül, a nagypénteki perselypénzzel nyújtanak segítséget a szentföldi keresztényeknek. Vidékünk többi római, illetve görög katolikus egyházközségéhez hasonlóan pedig, a Péter-Pál napján gyűjtött, „Péterfillér” nevű adományt is eljuttatják az egyházmegyéhez, mely Rómába, a Vatikánba továbbítja azt, a Vatikán pedig a katolikus missziók támogatására használja fel az összegeket.

Munkások, kistermelők, farmerek

A legtöbb volt kolhoztag a helybeli Agrostar Mezőgazdasági Kft.-nek adta bérbe a kollektív gazdaság felosztásakor kapott parcelláját, s főleg a háztájiban megtermelt tejet, tejtermékeket értékesítik a megyeközpont piacain. Sokan vállaltak munkát az ungvári Jabil cégnél, néhány család belevágott a fóliaházi zöldségtermesztésbe, hét helybeli lakos pedig farmer lett.

– Hét és fél hektáron gazdálkodom, jobbára kalászosokat, kisebb mértékben pedig kukoricát termesztek eladásra – indítja beszélgetésünket Kovács László. –1995-ig az Ungvári Takarmánykeverék-gyártó Üzem vette meg a terményemet, ám a cég később megszűnt. Egy ideig ott adtam túl az árumon, ahol tudtam, s mivel a megyeközpont piacai a szemesek szempontjából már telítettek, öt-hat éve Nagybereznára szállítom a terményeimet, s elég jó áron értékesítem azokat az ottani piacon. Ebből folyik be a jövedelmem nagy része, de kisebb számban hízókat is adok el a falunkba kiszálló ungvári henteseknek. A magas üzemanyag-, műtrágya- és permetezőszerárak miatt viszont a bevételeim háromnegyedét vissza kell forgatnom a termelésbe.

– Tíz hektár szántóval és négy hektárnyi kaszálóval rendelkezem – veszi át a szót Kovács Árpád. – A szántóföldemen nagyobbrészt krumplit termelek, amit részben az ungvári nagybani piacon értékesítek, részben pedig a kialakult vásárlói köröm tagjainak adom el. Négy éve telepítettem egy egyhektáros, fiatal gyümölcsöst, ám a vadnyulak a fakérgek megrágásával nagy károkat okoznak. A terület körülkerítése 50 ezer hrivnyába kerülne, de nincs rá pénzem, így védekezésképpen dróthálót csavarok a törzsekre, vagy rézgáliccal permetezem, illetve lemeszelem azokat.

Beszélgetőtársam 2004-ben a dinnyetermesztésbe is belevágott. Jó minőségű, ráadásul a betegségekkel szemben is ellenálló dinnyét termelt, s jelentős jövedelme folyt be az értékesítéséből. Ám később akkora arányokat öltött a termések eltulajdonítása, hogy már nem érte meg a termesztésük, így tavaly már nem is vetett dinnyét. Úgy tervezi, csak akkor kezd ismét foglalkozni e gyümölccsel, ha előbb épít egy kis házikót a dinnyeföldjén, s az érés idejére a két német juhászkutyájával együtt odaköltözik, hogy megvédje a termést. Reméljük, a jövőben javulni fog a közbiztonság.

Lajos Mihály

Kárpátalja