Elkezdődött a sárdobálás

Hagyományosan, azaz a sajtón keresztüli sárdobálással rajtolt a március 3-ra kitűzött időközi megyei tanácsi választások kampánya Kárpátalján. A választásokon induló képviselőjelöltek nevét egymás után hozzák nyilvánosságra a napokban.

Mint ismeretes, a választásokat azért kellett kiírnia a Kárpátaljai Megyei Választási Bizottságnak még január elején, mert decemberben a Kárpátaljai Megyei Tanács a jogszabályokkal összhangban megszavazta azon képviselők megbízatásának idő előtti megszűnését, akik az októberi parlamenti választások eredményeként bejutottak Ukrajna Legfelsőbb Tanácsába. Az öt képviselő, Vaszil Kovacs, Mihajlo Lanyo, Ivan Busko (Régiók Pártja – PR), Viktor Baloga és Pavlo Baloga (Egységes Centrum – JeC) „pótlására” az 5., 22., 29., 36. és 51. számú egyéni választókerületekben kell ismét az urnák elé járulniuk a választóknak.

Sajtóinformációk szerint a magyarok által is lakott Ungvári járásban a PR jelöltje a perecsenyi származású Olekszandr Antal lesz. A politikust Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó, a hatalompárt megyei szervezetének vezetője tavaly novemberben nevezte ki az Állami Földügynökség Kárpátaljai Megyei Főhivatalának élére. Az ellenzéki zakarpattya.net.ua rámutat, hogy Antalnak a megyei állami adminisztráció által nyilvánosságra hozott életrajza a születési dátumával kezdődik, majd a 2002. esztendővel folytatódik. A hiányzó időszak kiesését a portál a jelölt bűnözői múltjával magyarázza.

Munkácson Viktor Baloga megüresedett helyére Ivan Csubirkót jelöli a hatalompárt. A zakarpattya.net.ua tudni véli a politikusról, hogy a Kobila becenévre hallgató alvilági figurának volt egykor a jobbkeze, majd Ivan Rizak SZDPU(o)-s kormányzó tanácsadójaként működött, jelenleg pedig a Munkácsi Városi Tanács képviselője. Csubirko az odiózus politikus, Viktor Medvedcsuk felesége testvérének a férje, s valószínűleg a rokoni kapcsolatok révén lett a Medvedcsuknak állítólag a Kreml által finanszírozott politikai szervezete, az Ukrán választás kárpátaljai megyei részlegének a vezetője – teszi hozzá a portál.

Az ellenzéki vádakra válaszolni igyekszik a hatalompárti média. A karpatnews.in.ua portál például azzal állt elő, hogy egyes parlamentbe távozott megyei tanácsi képviselők szinte örökségként igyekeznek továbbadni a választókerületüket. Az utalás „természetesen” a Baloga-családra vonatkozik. A portál információi szerint ugyanis a JeC vezére a maga helyén, a munkácsi választókerületben saját fiát, Andrij Balogát szándékozik indítani, míg felesége, Okszana az Ilosvai járásban testvérének, az ugyancsak a parlamentbe jutott Pavlo Balogának a helyén indul a márciusi megmérettetésen.

Az Ilosvai járásban a PR jelöltje egyébként a járási állami közigazgatási hivatal jelenlegi vezetője, Vaszil Kovbaszko lesz.

A PR munkácsi járási szervezetének minapi konferenciáján Jurij Szadvarinak, a kárpátaljai megyei állatorvosi szolgálat helyettes vezetőjének indítását támogatták a Munkácsi járásban, aki a Viktor Balogához közel álló mukachevo.net beszámolójából ítélve egy igazi politikai túlélő lehet. A szentmiklósi (Csinagyijevo) születésű Szadvari Ivan Rizak kormányzósága idején az SZDPU(o) tagja volt, a narancsos forradalmat követően a Mi Ukrajnánk párt tagja lett, 2009-ben átigazolt a Batykivscsinához, 2011-ben pedig belépett a Régiók Pártjába.

Abban a nagyszőlősi járási választókerületben, amelynek képviselője decemberig Ivan Busko első kormányzó-helyettes volt, a hozzá közel állónak tartott Artur Ivasko üzletember-politikus indul, aki jelenleg a Nagyszőlősi Városi Tanács képviselője.

zzz
Kárpátalja