„Mindenki életében eljön majd egyszer az idő, amikor úgy érzi: döccen az idő kereke.” – kezdte gondolatmenetét Bárdos István, aki megalapította, majd 22 éven át vezette a Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapatot.
2013 decemberében, a cserkészkarácsonyon jelentette be visszavonulását a csapatvezetői tisztségből, s adta át a stafétát a fiatalabb nemzedéknek.
A cserkészmogalom kárpátaljai meghonosodásáról, az elmúlt két évtized tapasztalatairól, élményeiről, a generációváltás szükségességéről beszélgettünk.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a cserkészettel?
– A mostani fiataloktól eltérően én nem gyermekkoromban lettem a mozgalom tagja, hanem harmincévesen. A magyarországi rendszerváltást követően az anyaországi cserkészek az egyházakon keresztül a határon túli régiók felé is nyitottak. Akkoriban én Nagyszőlősre és Munkácsra jártam római katolikus hittanórákra, s Dióssy Géza Kornél OP szólt arról, hogy Gödöllőn lesz egy kéthetes cserkész-vezetőképző tábor, ahová kárpátaljai fiatalokat is várnak. A feleségemmel, Nórával együtt készültünk erre a táborra, de időközben kiderült, hogy áldott állapotban van, ezért a családból csak én mentem el 1991 nyarán Magyarországra – másik kilenc kárpátaljai társam kíséretében. Egyébként korábban sokat beszélgettem erről lelkivezetőmmel, Bendász István görögkatolikus kanonokkal, aki teljes mértékben támogatta a cserkészetet. Magam is úgy gondoltam, hogy a mozgalom szellemisége, erkölcsi tanítása, a természet szeretetére való nevelése közel áll hozzám.A cserkészház átadása 2001-ben
– Milyen hatást gyakorolt rátok a Gödöllőn eltöltött két hét?
– Teljesen átformálta a gondolkodásunkat. A két hét alatt cserkésszé avattak bennünket, előbb segédtiszti, majd cserkésztiszti képzésben részesültünk, s letettük a vezetői vizsgákat. Teleki Pál sírjánál volt a cserkészfogadalmunk, mely több volt, mint egy eskütétel, ez egy életre szóló elhivatottságot jelentett a számunkra. Itt kaptuk meg az első cserkészingünket is, s én a mai napig azt viselem. Nem aggattam tele kitüntetésekkel, jelzésekkel, inkább a lelki gazdagságra törekedtem.
– Kárpátaljára hazatérve is megmaradt a lelkesedésetek?
– Igen. A tíz emberből nyolc rögtön nekilátott a kárpátaljai cserkészmozgalom elindításának. Az első összejövetelünk nálunk volt 1991 szeptemberében. Akkorra már széthullott a Szovjetunió és kikiáltották a független Ukrajnát. Mégsem lehettünk biztosak abban, hogy nem jön-e vissza a régi rendszer, s bennünket nem ér-e megtorlás a cserkészmozgalom szervezése miatt. A félelmeink ellenére nekikezdtünk az őrsök toborozásának Munkácson, Csapon, Técsőn, Huszton, Visken és Beregszászban.
Egy régi kép Huszton: A hátsó sorban: Bárdos István, Majnek Antal, Ortutay Elemér, Marosi István…– Hogyan sikerült a fiatalokat beszervezned a cserkészetbe?
– Először a Beregszászi Római Katolikus és Református Egyházközségekből már ismert, krisztusi gondolkodású fiatalokat és az iskolai tanítványaimat szólítottam meg. Abban az időben a Makkosjánosi Középiskolában tanítottam, így az első cserkészeim között voltak Nagybégányban, Jánosiban, Beregdédában lakó fiatalok is. Fiú és lányőrsöt is szerveztem, bár a lányokkal nehezebben boldogultam. Az első cserkészeim azóta már felnőtt, családos emberek, s többek között az ő gyermekeik alkotják a mostani őrsöket. Hálával tartozunk a Beregszászi Ruhaipari Szakközépiskola akkori igazgatójának Ujfalussy Istvánnak, aki helyet biztosított az őrsi foglalkozások számára.
– Hamarosan az őrsök csapattá kovácsolódtak…
– Még 1991-ben megalakult a Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat. A sztálini lágert megjárt Pista bácsi tiszteletére vette fel a csapat a nevét – hűsége a hithez az az eszménykép, amelyet követendőnek tartottunk –, ő az első perctől támogatta a cserkészet működését. A mozgalom kiteljesedését már nem élhette meg, 1991 augusztusában hunyt el. A négyes szám pedig azt jelenti, hogy Kárpátalján a mi csapatunk alakult meg negyedikként a munkácsi, a csapi és a técsői után. Ennek lassan 23 éve. Azóta számos őrs szerveződött a beregszászi csapatban, melyből több száz cserkész került ki, akik közül hárman a papi hivatást választották.
– Az erkölcsi támogatás mellett milyen segítséget kapott a mozgalom a tevékenységéhez?A nyári táborban
– Főként anyaországi támogatásban részesültünk, sokat köszönhetünk a kecskeméti cserkészeknek és az akkori csapatparancsnok Papp Zsoltnak, akik mind az anyagiakban, mind a képzésekben és szervezésekben nagy segítséget jelentettek számunkra. A magyar kormány támogatása mellett leginkább nekik köszönhetjük, hogy Beregszászban megkaphattunk egy ingatlant a csapat működéséhez. 2001 nyarán avattuk fel a Sinkovits Imre nevét viselő cserkészotthont és közösségi házat. A színművész egy évvel korábban, 2000-ben járt Beregszászban, s élénk érdeklődést mutatott az itteni cserkészet iránt. Később több levelet is váltottunk. Sinkovits Imre 2001 januárjában hunyt el, mi a fiától kaptunk engedélyt, hogy a cserkészotthon felvehesse a nevét.
– Miért volt fontos, hogy saját bázisa legyen a beregszászi cserkészetnek?
– Az évek során egyre több látogató érkezett hozzánk, akiket már nem tudtunk megfelelően elszállásolni családi otthonunkban, a cserkészotthon megalakulása óta erre kiváló lehetőségünk van. Emellett a cserkészházban heti rendszerességgel tartanak foglalkozást az őrsök, illetve számos képzés, találkozó, kézműves és egyéb kulturális rendezvény színhelye volt az épület az utóbbi években. A melléképületek pedig remek tároló helynek bizonyulnak a tábori felszerelésnek (sátrak, bográcsok, üstök, üstházak, kannák, kötelek, sílécek, szerszámok…)
– Ezek a felszerelések hogyan kerültek a cserkészekhez?
Bendász István emléktáblája– Amikor elindult a cserkészmozgalom Beregszászban, semmink sem volt. Az első táborunkat a budapesti cserkésztestvérek segítségével tudtuk lebonyolítani, ők hozták a sátrakat és egyéb eszközöket, s ők tanítottak meg bennünket táborozni. A későbbiekben sokat segítettek a szülők, akik elkísérték a gyermekeiket a táborokba. Ők főztek, segítettek a szállításban, a tábor felállításában. Sok éven át kaptunk meghívást a balatonboglári cserkészek nyári táborába, ahonnan haladó táborozási tapasztalattal jöttek haza a cserkészeink. Az eszközeink egy részét ajándékba kaptuk, a többit pedig megvásároltuk. Létrehoztuk a Cserkészliliom Alapítványt, hogy pályázni tudjunk a csapat programjaira, például a nyári és téli csapattáborokra. Az elmúlt 22 évben folyamatos volt a beregszászi cserkészcsapat működése, még akkor is, amikor nem kaptunk anyagi támogatást.
– Nemcsak a táboroztatásban voltak elsők a beregszászi cserkészek, hanem számos kulturális rendezvény és program lebonyolításában is…
– A ’90-es években kevés civil szervezet működött Beregszászban. Mi voltunk az elsők, akik megünnepeltük a magyar költészet és a kultúra napját a városi kultúrházban. Az első farsangi bál, szüreti bál, és adventi kézműves foglalkozás megszervezése, a gyermeknap (cserkésznap) megünneplése, illetve a táncházmozgalom elindítása is a mi nevünkhöz fűződik. Emellett a mai napig odafigyelünk a temetőben a gondozatlan sírok ápolására, mi húzzuk meg a harangot a Sztálini terror áldozatainak emlékművénél, díszőrséget állunk március 15-én, október 23-án, illetve a Szent Sírnál is nagypénteken. Emellett rendben tartjuk a temetőben a Tengeren elhunytak emlékművét… Nem felejtkeztünk el névadónkról sem, akinek szülőházán emléktáblát avattunk, melyet évente megkoszorúzunk. Rendszeresen részt veszünk a nemzetközi betlehemes találkozón, a „Kecske kupán”, melyen a lányok kispályás focicsapata már kétszer lett első. Tavaly augusztus 20-án részt vettünk az ország kenyere kiosztásában. Báljaink, a cserkész évnyitó, a gesztenye-túra, a cserkészmikulás és a csapatkarácsony, a kántálás, a betlehemi láng fogadása, a húsvéti közös tojásfestés bensőséges hangulatú rendezvények. Rendszeresen vállalunk gyermekfelügyeletet és foglalkoztatást a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület rendezvényein.A Magyarok Világtalálkozóján
– Az évek során a beregszászi csapat tevékenysége a járás több településére is kiterjed.
– Igyekszünk minél több fiatalt bevonni a mozgalomba, az évek során számos településről, többek között, Mezőkaszonyból, Nagybégányból, Benéből, Nagyberegről csatlakoztak hozzánk gyerekek és fiatalok. Egyes településekre – Beregdédába, Mezőgecsébe – a beregszászi cserkészek járnak ki, és helyben foglalkoznak a gyerekekkel.
– Van elég képzett cserkész erre a feladatra?
– Igen. Az elmúlt 22 év alatt több generáció nőtt fel cserkészcsapatban, akik közül többen segédtiszti képesítést is szereztek. Jelenleg 13 olyan fiatal van, aki letette a segédtiszti vizsgát, illetve van három segédtiszt és 14 őrsvezető-jelöltünk. Csapatunk taglétszám jelenleg 107 fő. Büszke vagyok rájuk!
A Bárdos család– Hogyan viszonyult a család a cserkészmozgalomhoz?
– A feleségem, Nóra mindig is támogatott a cserkészetben. Ő maga is letette a cserkészfogadalmat. Sógornőm, Győrffy Ágnes is cserkésztiszt, lemondásom után rangidősként ő vitte a csapat ügyeit pár hétig. A négy gyermekünk nevelése mellett Nóra nem tudott vezetőképzőre menni, viszont vállalta a háttérmunkát: a táborok alatt a konyhai munka megszervezése sok éven át az ő feladata is volt. Emellett vigyázott a gyermekeinkre, akik kicsi koruk óta jelen voltak a nyári táborokban. Az első két gyermekünk, Dávid és Orsi három-négyévesen jött velünk először táborozni, Márk kétéves korában, Domonkos pedig egyévesen. Ahogy nőttek, úgy szívták magukba a cserkészet életfelfogását. Orsi és Dávid már egyetemista, mindketten elvégezték a segédtiszti képzést, Orsi már segédtiszt, Dávidnak még hátra van egy vizsgája a képesítés megszerzéséhez. Mindketten több éve részt vesznek a magyarországi cserkész-vezetőképzésben, például Magyarország egyik legjobb kiképzőtáborában, a Bugaci Őrsvezetőképző Táborban, ahová jelöltjeink is eljutottak.
– A gyermekeid felnőttek, a cserkészcsapat virágzik, újabb és újabb generációk nőnek fel a cserkészet égisze alatt. Benned pedig megérlelődött egy döntés…Az új generáció– Így van. Ahogy elteltek az évek, azt vettem észre, hogy egyre nagyobb a korkülönbség köztem és a cserkészek között, már nem ugyanaz az érdeklődési körünk, az egészségem és a fizikumom sem a régi…
Amikor két évvel ezelőtt betöltöttem az 50. életévemet, a csapat pedig 20 éves volt, akkor gondoltam először úgy, hogy e kerek évfordulókon kellene átadnom a stafétát. Ehhez képest még volt két szép évem a cserkészetben. Elvihettem táborozni a cserkészeket a Fehér-Tisza forrásához és a Szinevéri Nemzeti Park területére, a 22 év legszebb táborhelyére. Az ötödik cserkésztörvény szerint „a cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú”. Ehhez akartam tartani magam, s nem akartam megvárni, míg másoknak is szembetűnőek lesznek a hiányosságaim. Ezért tudatosan készültem a generációváltásra. Az utóbbi négy-öt évben mindig más volt a nyári táborok vezetője, egy-egy program felelőse. Ebből is láttam, hogy van több olyan fiatal, aki átveheti a csapat vezetését. Nem könnyű egy ilyen döntést meghozni. Sokat imádkoztam, hogy a helyes utat válasszam. Volt egy ima, amelyet sokszor elmondtam: „Istenem, tartom ezt a nehéz követ a kezemben. Adj erőt, ha tovább kell tartanom, de ha úgy látod jónak, hogy letegyem, akkor ahhoz adj erőt, hogy letegyem”.
Én úgy éreztem, hogy Isten erőt adott ahhoz, hogy letegyem ezt a követ, ezt a tisztséget. Fodor Ákosnak van egy verse (haikuja), amely nagyon jól kifejezi az érzéseimet: „Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy folyton fogy, amíg világít.”
Új utakon…– Mikor jelentetted be a visszavonulásod?
– 2013 decemberében, a cserkészkarácsonyon. Nagyon jól esett a cserkészektől kapott taps, az elismerő szavak. Úgy éreztem magam, mint egy élő legenda. Azóta a 22 cserkészév eseményei során készült képgyűjteménnyel is megajándékoztak, ennek anyaga fellelhető az interneten.
– Hogyan történt az új csapatparancsnok kiválasztása?
– A beregszászi csapat 13 segédtisztje javasolt jelölteket, és a tisztek, segédtisztek maguk közül megválasztották a csapat új vezetőjét. Most a szövetségi kinevezésére várunk. A legtöbb szavazatot és bizalmat Jakab Annamária segédtiszt nyerte el. Ő Beregszászban él, kicsi kora óta részt vesz a mozgalom életében. Néhány évig Magyarországon tanult, a Debreceni Egyetem néprajz szakán szerzett diplomát. Ezután hazatért a szülővárosába, és jelenleg a római katolikus egyházközség adminisztrátora, illetve a cserkészcsapat aktív tagja, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség regös szakágának vezetője. Sokan ismerik, szeretik és tisztelik őt.
– A búcsúzásod és Annamária bemutatása a hagyományos cserkész farsangi bálon történt, ahol jelképes ajándékot is adtál az új vezetőnek.
– Két ajándékot kapott tőlem Annamária. Az első a csapat nemzeti színű zászlója volt, mely 22 éve végigkíséri a mozgalom útját. A másik egy pénztárca, mely három üres rekeszből áll: az első rekesz azért üres, mert működése alatt a csapatparancsnokot sohasem lehetett megvesztegetni, a másik rekeszbe azokat a támogatásokat teheti majd az új vezető, amelyeket a KáMCSSZ-től kap, a harmadikba pedig a szülők és önkéntesek adománya kerülhet.
– Elbúcsúztál, átadtad a stafétát. Mi lesz ezután?A csapatvezetés jelképes átadása Jakab Annamáriának
– A vezetést átadtam ugyan, de örökre cserkész maradok. Továbbra is vezetem a Cserkészliliom Alapítványt, támogatásommal, tapasztalataimmal erősítem a cserkészcsapat érdekképviseletét. Továbbá azt tervezem, hogy tavasztól, amikor a természet is ébred majd, havi rendszerességgel foglalkozom néhány órát elköteleződés iránt fogékony felnőttekkel és gyermekekkel, akik számára meg szeretném mutatni, hogy a boldogságérzet fontos eleme az önkéntes alapon végzett munka. Sohasem kerestem a feladatokat, mindig azok találtak meg engem…
– Kívánom Isten áldását ezeknek a feladatoknak megvalósításához és további életedre!
