Elraboltak egy tízéves fiút Odessza megyében

Eljárás indult egy 55 éves férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy elrabolt és megvert egy tízéves kisfiút Odessza megyében – közölte az Ukrán Nemzeti Rendőrség Bűnügyi Osztálya a hivatalos oldalán október 24-én.

A rendőrség közleménye szerint a férfi meg akarta büntetni a fiút, mivel állítólag megütötte a 11 éves lányát. A gyanúsított ezért felkereste a gyereket, és erőszakkal betuszkolta az autója csomagtartójába. A férfi összekötözte a fiú kezeit és betömte a száját is, hogy ne kiabáljon.

A vádlott többször megütötte a rémült kisfiút, majd kivitte a településről és elbeszélgetett vele a tettéről. Ezután a férfi visszavitte a gyereket ugyanoda, ahol felvette.

A bántalmazott fiú édesanyja azonnal értesítette a rendőrséget. A gyanúsított cselekedeteit kiskorú jogellenes szabadságvesztésének vagy elrablásának minősítették, amely akár 5 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható.

Kárpátalja.ma