Emlékezett Bótrágy magyarsága is

Június 4-én nemzeti gyásznapunkra, a Magyarország területét 91 évvel ezelőtt megcsonkító trianoni békediktátum megkötésére emlékezett Bótrágy magyarsága. A megemlékezést a Horváth Árpád vezette KMKSZ-alapszervezet szervezte, a helyszín a régi parókia udvara volt: a tagság máglyagyújtás mellett tartotta meg a rendezvényt.

A szombat esti rendezvény kezdetére már erősen besötétedett, de ennek ellenére a máglya körül szépszámú emlékező gyűlt össze, hogy – hasonlóan a Kárpát-medence más régióiban élő magyarokhoz – megemlékezzenek a nemzet történetének egyik legtragikusabb gyásznapjáról. Az eseményen részt vett és megosztotta a jelenlévőkkel gondolatait dr. Félegyházi Péter, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának konzulja, Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének tiszteletbeli elnöke, városi tanácsi képviselő, valamint Radvánszky Ferenc református lelkipásztor. A beszédek után a bótrágyi református vegyeskórus szolgált énekkel, majd meggyújtották a máglyát, s a tűz fényénél a mezővári KRISZ-együttes látott el énekes szolgálatot.

Horváth Árpád végezetül a Kárpátaljának elmondta: a tábortüzes megemlékezést hagyományteremtő szándékkal jövőre is megrendezik majd.

Kárpátalja