Európai uniós szakértők vízumügyben érkeztek Ukrajnába
Szeptember 15. és 26. között tartózkodnak Ukrajnában az Európai Unió szakértői a vízumigénylés egyszerűsítését célzó terv második szakaszára vonatkozó kritériumok megvalósításának értékelésével kapcsolatban – nyilatkozta szeptember 16-án az ukrán külügyminisztérium szóvivője, Jevhen Perebijnyisz.
– Arra számítunk, hogy a szakértők elismerik majd az előrelépéseket a tervre vonatkozó kritériumok megvalósításában – közölte a szóvivő.
A diplomata szavai szerint a következő négy szempont alapján értékelik a terv megvalósításának helyzetét: a dokumentumok biztonsága, a biometrikus útlevelek bevezetésének helyzete, határigazgatás, migráció és menekültügy. Vizsgálják majd az állampolitika megvalósulását az említett területeken, meglátogatják az útleveleket kiállító végrehajtó hatalom központi szerveit.
Az államhatalom területi alegységei számíthatnak a szakértők látogatására.
Perebijnyisz elmondta, hogy novemberben más területeket (az állampolgárok biztonságának biztosítását, valamint az alapvető emberi szabadságjogok betartását) vizsgáló európai szakértők érkeznek majd az országba.
A zaholovok.com nyomán.