Év eleje óta 51 gyermeket fogadtak örökbe Kárpátalján

Az év eleje óta 51 gyermeket fogadtak örökbe Kárpátalján. Ez 24%-kal több, mint az előző év azonos időszakában, viszont még mindig 529 árva és szülői gondoskodásától megfosztott gyermek vár új, szerető családra.

Szvitlana Jakimelina, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) gyermekügyi szolgálatának vezetője az örökbefogadás napja kapcsán beszélt a régió helyzetéről, amelyet idén szeptember 17-én második alkalommal ünnepelnek Ukrajnában.

Kiemelte azt is, hogy 8 olyan gyermek is gondoskodó családra talált, akik az ország más részeiről érkeztek megyénkbe. 

Jakilemina szerint a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sokan vannak, akik családot szeretnének adni a gyermekeknek.

– Jelenleg 88 jelölt van az örökbefogadó szülők nyilvántartásában. Közülük 70 házaspár, 18 pedig egyedülálló.

Az örökbefogadott és örökbe fogadandó gyermekek életkorával kapcsolatos helyzet változatlan.

– A családokba helyezettek 88%-a 5 év alatti. Míg az örökbe fogadhatóak több mint 90%-a (482 gyermek) 6 évesnél idősebb.

hangsúlyozta Jakilemina.

Az örökbefogadási folyamat elindítása érdekében az állandó lakóhelyhez legközelebb eső Gyermekjóléti Szolgálathoz kell fordulni. A szakemberek pedig tájékoztatnak az örökbefogadó szülővé válás lehetőségeiről, feldolgozzák a jelentkezését, és ellenőrzik a kérelmező iratait és életkörülményeit. A pozitív ajánlás kézhezvétele után az adott személy örökbefogadóvá válik, és egyszerre egy vagy több gyermeknek adhat családot.

Összesen 2 134 árva és szülői gondoskodásától megfosztott gyermeket tartanak nyilván a regionális gyermekszolgálatok. Közülük 529-en állnak örökbefogadás alatt. 257 kiskorút 41 családi típusú gyermekotthonban, 99-et 50 nevelőszülői családban nevelnek, 1 467 pedig gyámság alatt áll.

A nyitókép illusztráció

Kárpátalja.ma