Folytatják az M3-as autópálya építését az ukrán határig
A magyar építőipari szakemberek folytatják az autópálya építését Beregdarócon keresztül, az ukrán határ felé – jelentette be a Beregszászi Városi Tanács a Facebook-oldalán február 10-én.
A közleményben kiemelték, hogy a Beregszászi Városi Tanács feladatot kapott a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációtól az elkerülő út építésének további előkészítésére.
„Ennek az infrastruktúra-fejlesztési projektnek a befejezése biztosítja az utak összekapcsolódását a szomszédos országokban a határ menti települések elkerülésével”
– írják a bejegyzésben.
A Beregszászi kistérség lakosai jelentős kellemetlenségeket tapasztalnak a város utcáin áthaladó nagymértékű teherforgalom miatt. A Mikes utca szinte teljesen tönkrement, illetve a város központjától az asztélyi határátkelőig vezető útszakasz is jelentős felújítást igényel.
Beregszász város vezetősége és a Kárpátaljai Katonai Adminisztráció (OVA) közösen dolgozik a probléma megoldásán – közölték.
