Forródrótot indított az állategészségügyi hatóság Kárpátalján
Forródrótot hozott létre a megye élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi szolgálata azon lakosok számára, akik a ragályos állatbetegségek – száj- és körömfájás, illetve kéknyelv-betegség (bluetongue) – gyanúját észlelik állataikon. A hatóság kiemelten kéri a gazdákat és állattartókat, hogy fokozott figyelemmel kísérjék állataik egészségi állapotát, és gyanú esetén azonnal jelentsék azt a következő telefonszámon:
067 213 1314
Mi a száj- és körömfájás?
A betegség magas lázzal és hólyagos elváltozásokkal jár a szájban, a körmök környékén, teheneknél pedig a tőgyön is megjelenhetnek tünetek. A fiatal állatok sokszor tünetmentesen pusztulnak el. A fertőzés széles körben terjedhet, érinthet szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, vadon élő kérődzőket és más patás állatokat.
Röviden a bluetongue-betegségről
Ez a vírusos megbetegedés lázzal, bőséges nyálképződéssel, ajakduzzanattal, a szájüreg gyulladásával és elhalásával, valamint a nyelv elkékülésével járhat. Emellett gyakori a kötőhártya-gyulladás, a tőgy gyulladása vagy elhalása, valamint vetélés. A betegség főként juhokat, kecskéket, szarvasféléket és más kérődzőket érint.
A hatóság minden érintettet együttműködésre és gyors reagálásra kér, hogy megelőzhető legyen a betegségek elterjedése Ukrajna területén.
Kárpátalja.ma