Gajdos nem maradhatott tagja saját pártjának

Titokban választott magának új elnököt az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pártja, az UMDP. Pontosabban szólva, az UMDSZ lapja, a Kárpáti Igaz Szó elfelejtett beszámolni az UMDP tisztújító közgyűléséről, ahol állítólag elnökké választották Péter Csaba megyei képviselőt. Érdekes módon más újságot sem hívtak meg. Az események fényében felmerül a kérdés: Volt egyáltalán közgyűlés?

Ugyanakkor, arról fontosnak tartotta tudósítani olvasóit a „zöld” Igaz Szó, hogy a demokrata szövetség február 8-án a beregdédai Nagykert étteremben rendezte farsangi mulatságát. Nos, ebből a rövid írásból (lehet csak véletlenül) szerezhettünk tudomást Péter Csaba beregszászi vállalkozó pártelnökké történő előléptetéséről. Ugyanis a Kárpáti Igaz Szó szerint a farsangi mulatság kezdetén Gajdos István parlamenti képviselő, az UMDSZ elnöke köszöntötte barátját abból az alkalomból, hogy: „a mai nappal Péter Csaba az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) elnöke lett”, majd hozzáfűzte: „Úgy gondolom, ez a váltás pozitív impulzust ad a további tevékenységünknek.”

Arról sem tájékoztatták a tagságot a sajtón keresztül, hogy ki lett Péter Csaba alelnöke, mert az UMDP korábbi alelnöke maga Gajdos István volt, aki nem hogy alelnök, még egyszerű tag sem maradhatott az általa alapított pártban. Állítólag a volt beregszászi polgármester nem tehetett mást, különben nem kerülhetett volna fel a Régiók Pártjának a választási listájára. Többen találgatták a Facebookon, hogy nem tévedés-e Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának honlapján az az adat, miszerint Gajdos István képviselő nem tagja egyetlen bejegyzett politikai pártnak sem. Bizony, a Régiók Pártja nem engedte meg magyar emberének, hogy holmi magyar párt tagja maradjon. Kérdés, hogy a régiós parlamenti frakció tagjaként arra kap-e majd engedélyt, hogy a kárpátaljai magyarság érdekében felemelhesse a szavát.

Badó Zsolt
Kárpátalja