Új részlegek nyíltak az égermezői gyermekotthonban

Két új részleg kezdte meg működését az égermezői (Vilsani) gyermekotthonban – tudatta a megyei katonai közigazgatás. Az egyik a támogatott lakhatást, a másik a súlyosan beteg gyermekek palliatív ellátását biztosítja. Az új intézményrészek külön épületekben kaptak helyet, amelyeket korábban hosszú ideig nem használtak, de mostanra teljes körű felújításon estek át.

A fejlesztés célja, hogy megfelelő környezetet teremtsenek az értelmileg akadályozott, pszichés zavarral élő vagy súlyos testi fogyatékossággal küzdő gyermekek számára, valamint biztosítsák a velük dolgozó szakemberek munkafeltételeit is.

A támogatott lakhatási részlegen jelenleg hét gyermek él, akik itt mindennapi életvezetési készségeket sajátíthatnak el, hogy később képesek legyenek önálló életet élni és beilleszkedni a közösségbe.

A palliatív ellátást biztosító részlegen 18 ágyat helyeztek el, amelyek mindegyike jelenleg is foglalt. Az itt élő gyermekekkel multidiszciplináris csapat dolgozik, akik nemcsak orvosi és pszichológiai támogatást nyújtanak, hanem a szociális háttér biztosításával a gyermek és családja életminőségének javítására is törekednek.

A részlegek megnyitása a „A gyermekvédelem megerősítése Ukrajnában vészhelyzetek idején” nevű projekt keretében valósult meg, a „Kárpátaljai Orvosi Segítségnyújtás Bizottság” alapítvány, a „TERRE DES HOMMES DEUTSCHLAND E.V.” nemzetközi szervezet, valamint a Német Külügyminisztérium támogatásával.

Nyitókép: Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás

Kárpátalja.ma