Hamarosan befejezik az első kárpátaljai hospice ház építését
Nemsokára elkészül a megye első hospice háza, melyben a betegek egészségügyi felügyelet mellett tölthetik el utolsó napjaikat, és enyhülést találhatnak szenvedéseikre. Korábban az építésre szánt pénznek nyoma veszett, ezért Hennagyij Moszkal kormányzó személyesen ellenőrizte a munkálatok folyamatát – adta hírül a vynohradivnews.in.ua október 31-én.
A megyei közigazgatás elnökével tartott Vaszil Koselya, a Kárpátalja Megyei Tanács költségvetési kérdésekkel foglalkozó állandó bizottságának elnöke, valamint az építkezés helyszínére érkezett Vitalij Ljubka, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnöke és Vladiszlav Polyak, a megyei tanács képviselője.
Az Európai Bizottság 2012-ben 900 ezer hrivnyát különített el Kárpátalja első hospice házának létrehozására, melyet 2015 végéig kellett volna kivitelezni. Emellett a járási költségvetésből is folyósítottak pénzt a munkálatokra, de így sem sikerült határidőre befejezni az építkezést. Az Állami Pénzügyi Felügyelet időközben észrevette, hogy a járás és a Nagyszőlősi Járási Regionális Fejlesztési Ügynökség korábbi vezetősége jelentős pénzügyi csalásokat hajtott végre. A felügyelet közvetlen bizonyítékokat talált közel 1,33 millió hrivnya elsikkasztására, valamint további visszaélésekből származó mintegy 721 ezer hrivnya elidegenítésére. Az ügyben a rendőrség nyomoz.
– A tervek szerint az év végéig befejeződik a hospice építése – nyilatkozta Vaszil Koselya.
Naponta mintegy hatvan fő dolgozik az építkezésen. A helyiségek többsége már készen van, a szobákban és a folyosón még zajlanak a burkolati munkálatok, valamint a kazánház kiépítése. Tart még az épület körüli terület és parkosított övezet rendezése is.
Külön fürdőszobával felszerelt egy- és kétágyas szobák várják majd a betegeket. Az épületben kialakítottak mosókonyhát és konyhát, melyben háromszori étkezést biztosítanak a ház lakóinak.
– A megfelelő felszerelések és berendezések megvásárlásához még 2,5 millió hrivnya, míg az építkezési munkálatok befejezésére további 1,7 millió hrivnya szükséges, de a megyei közigazgatás ígérete szerint mindent megtesznek a megfelelő pénzügyi forrás biztosítására – mondta Vaszil Koselya.
– Ukrajnában nincsenek hospice házak, csak egyes kórházi részlegeken biztosítják a haldokló betegek ellátását. Egy ilyen központ feladata azonban nem a gyógyítás, hanem a szenvedések enyhítése. Az intézmény üzemeltetését és kiadásait a megyei költségvetésből fogják finanszírozni – mondta Hennagyij Moszkal kormányzó.
Kárpátalja.ma
