„Három hónapig esély van a szakadék széléről visszatérni…”

A globalizáció, a túlnépesedés és a szociális-társadalmi egyenlőtlenség korát éljük. Tudományos statisztikák bizonyítják, hogy világszerte emelkedik a szociálisan hátrányos helyzetű emberek – köztük a hajléktalanok – száma. De hogyan is lesz valaki hajléktalan? Számos okból – pl. válás, szülőkkel történő szakítás, nyugdíjas magára maradása, élettársi kapcsolatok felbomlása, munkanélküliség, tartós szegénység stb. – bekövetkezhet mindez. Sok a hajléktalan azok körében, akik különböző állami intézményekből (pszichiátriai intézet, kórház, börtön stb.) kikerülve nem találják meg helyüket a társadalomban, depressziósokká válnak, majd kirekesztettnek érezve magukat utcai csavargásban lelnek menedéket. Végül teljesen ez lesz az életformájuk. Újabban sok, banki kölcsönt felvett és azt törleszteni nem tudó személy is az utcára kerül(t). De ha utcára nem is, a teljes elszegényedés és nincstelenség szélére. Olyannyira a szélére, hogy egy tál meleg étel is kincset jelent számukra.

A szociálisan hátrányos helyzetű emberek támogatását és közétkeztetését a legtöbb esetben különböző alapítványok és egyházi szervezetek vállalják magukra. Így van ez Kárpátalján is, ahol a karitatív tevékenység oszlopos pillére a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Szent Márton Karitász Központja. Ennek igazgatója, Fehér Ferenc megerősítette a már említett tényt: sajnos, évente egyre több a rászoruló ember. Őket a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Szent Márton Karitász Központja különböző módo(ko)n igyekszik segíteni. A „segítő jobb” egyik formáját a közétkeztetés jelenti, melyet megyei szinten igyekeznek kivitelezni. Így pl. több városban és településen – Ungváron, Munkácson, Técsőn, Nagyszőlősön és Gyertyánligeten – ingyenkonyhákat működtetnek. A szervezet a romákat is támogatja ingyenkonyhákkal: itt elsősorban az iskolaköteles gyermekeket célozzák meg.

„Vidékünkön a ténylegesen hajléktalan emberek száma elenyésző, de a más jellegű szociális gondokkal küzdő – vagyis a nincstelen, egyedül élő, beteg és mozgásképtelen otthon fekvő – emberek száma viszonylag magas – magyarázza Fehér Ferenc. – Ezen emberek többségének a mindennapi betevő előteremtése is hatalmas problémát jelent, s már pusztán ezért is fontos, hogy ingyenkonyhák működjenek.” Az igazgató elmondja, hogy az említett konyhákban – nemzetiségtől függetlenül – napjában egyszer osztanak ebédet a rászorulók részére, de a szolgáltatás lehetőségei – az adott helységtől függően – változóak: néhol a hét minden napján, míg máshol csak heti három alkalommal osztanak ételt. Egyes konyhák a melegedő funkcióját is betöltik, de akad olyan is, ahol ez, sajnos, nem megoldott: itt a szolgáltatás pusztán az ebédosztásra hagyatkozik.

Fehér Ferenc tájékoztatásában elmondja, hogy maga a Karitász pályázati pénzekből, valamint egyházi, illetve világi adományokból gazdálkodik, de számos esetben „igen szorosra kell húzni a nadrágszíjat.” Így pl. a szervezet a tavalyi év közepén szinte kilátástalannak tűnő anyagi helyzetbe került, s számos program futása is megkérdőjeleződött. A kialakult negatív helyzeten Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatása, valamint egy Olaszországból érkezett, nagyobb összegű adomány enyhített, de az ingyenkonyhákra jutó keretet, sajnos, így is csökkenteniük kellett: ennek révén a korábbi években megszokottnál jóval kevesebb ebédet osztanak. Az ungvári ingyenkonyhán jelenleg heti három alkalommal főznek a rászorulóknak, ám a korábbi nyolcvan ebéd helyett most már csupán 50–60 ebédet osztanak alkalmanként. Técsőn a korábbi száz helyett ötven, míg Munkácson hetven ember részesül napi egyszeri meleg étkezésben. A felsoroltakkal ellentétben viszonylag jobb helyzetben van a Karitász berkein belül legnagyobbnak számító nagyszőlősi ingyenkonyha: ott jelenleg heti hét alkalommal 180 ember számára főznek.

A nélkülözés, sajnos, sok gyereket is érint, ezért a Karitász ingyenkonyha-akciója őket is megcélozza. A segítő tevékenység egyik helyszíne Gyertyánliget, ahol a magyar óvoda konyháján tizenöt éhező, ám nem itt foglalkoztatott gyereket részesítenek ebédeltetésben. Az ételosztás rotációs alapon történik, ami azt jelenti, hogy havonta cserélődik ennek a tizenöt gyereknek a személye.

„Az önkéntes munkatársakkal beszélgetve nyilvánvaló, hogy jelenleg csupán az adott helységekben élő rászorulók felét tudjuk ingyen ebédeltetni, ami mindenképpen szomorú tény” – zárta tájékoztatását Fehér Ferenc, aki szíve mélyén reméli, hogy ez a helyzet idővel megjavul.

A rászorulók istápolása természetesen nem valósulhatna meg a lelkiismeretes munkát végző, keresztény erkölcsű önkéntesek nélkül. „A munkácsi Szent Erzsébet Napköziotthonban jelenleg 23 önkéntes dolgozik – tájékoztat Geczinger Erika, a napköziotthon vezetője. – Intézményünk immár több mint tíz éve a szociálisan hátrányos helyzetű embereken próbál meg segíteni. A lehetőségeink, sajnos, végesek, de amit teszünk, azt szívből tesszük.” Maga az otthon egyébként több funkciót is ellát: melegedő, ingyenkonyha és mosoda is egyben. „A tisztaság fél egészség – tartja a mondás –, éppen ezért nálunk tisztálkodási lehetőség is várja a rászorulókat. Két mosógépünk van, így ruhatisztítást és szárítást is vállalunk. Ezenkívül naponta hetven embert részesítünk egyszeri, meleg étkezésben.” Geczinger Erika elmondja, hogy az étel egy részét a munkácsi kórházban fekvő idős betegeknek viszik ki. „A konyhát a Karitász, valamint a római katolikus egyház támogatása révén üzemeltetjük, valamint néha adományokban is részesülünk. A kenyeret ingyen kapjuk a szerednyei pékségből. Néha egyes kisvállalkozók húst, valamint félkész ételeket is adományoznak nekünk. Egy munkácsi hentes pedig minden nagyobb ünnep előtt kolbászt és húst szállít az intézménynek: mondanom sem kell, hogy egy-egy rászoruló ebédje ennek révén igazi lakomává válik.”

Michels Antal római katolikus esperes, beregszászi plébános elmondta: Ezeket az embereket a szociálisan nehéz körülmények mellett a társadalmi kirekesztettség veszélye is fenyegeti. Kiemelten nehéz helyzetben vannak a hajléktalanok, akikre fokozottan oda kell figyelnünk, különösen ilyenkor, a téli időszakban. Sajnos, ez nem mindig sikerül, tavaly pl. egy hajléktalan megfagyott Beregszászban. Antal atya korábban Magyarországon szolgált, s már ott sikerült tapasztalatokat szereznie a kérdésben. „Az anyaországban szolgálva számomra nagyon meglepő volt, hogy hogyan, milyen módokon lehet egy emberből hajléktalan – meséli az atya. – Nemcsak az egyszerű közember, de még egy vállalkozó vagy egy politikus is sodródhat ilyen helyzetbe. Ez a Beregszászban megfagyott hajléktalan pl. korábban katonatiszt volt (…) Egy felmérés szerint azt a személyt, aki három hónapnál tovább az utcán lakik, már nem igazán lehet visszahozni a társadalomba. Tehát ez a pár hónap az az időszak, amikor esély van a szakadék széléről visszatérni. Különösen meglepő, de vannak köztük olyanok, akiknek van családjuk és lakásuk, ám ők különböző okoknál fogva mégis az utcát választják. Rajtunk is áll, hogy ezek az „okok” megoldódjanak, biztassuk és bátorítsuk őket, segítsünk nekik a visszatérésben. Sokszor egy jó szó többet ér minden anyaginál. De ne csak a hajléktalanokhoz, hanem a szegény emberekhez is így álljunk. Ne feledjük: a szegénység nem betegség, hanem egy állapot. Segítsünk embertársainkon.”