Hivatali ügyintézés magyarul: lehetetlen, avagy a szándék hiányzik?

Kárpátalján elakadt a nyelvtörvény – nincs elég hivatalnok, aki ismerné a magyart – jelentette be a zakarpattya.net.ua azon írásának címében, amelyben a Dzerkalo tizsnya országos hetilap internetes változatának, a zn.ua-nak a témával foglalkozó cikkét ismerteti.
A kárpátaljai portál azt írja, a beregszászi hatalom nem tudna alkalmazni a regionális nyelvekről szóló törvény valamennyi rendelkezését a magyar vonatkozásában. A problémát az a pont okozta szerintük, melynek értelmében az állami hivatalnokok kötelesek beszélni a regionális nyelvet. A városban, amely hagyományosan magyarajkúnak számít, a szükséges hivatalnoki létszámnak csupán a harmada ilyen – írja a zakarpattya.net.ua.
A ukrán nemzeti beállítottságú zn.ua valójában ennél is tovább megy, Konszenzusos variáns című cikkében gyakorlatilag elismeréssel szól a beregszászi hatalomról, amiért az csak részben hajtja végre a városban a nyelvtörvényt.
Volodimir Martin, a kijevi portál újságírója mindenekelőtt emlékeztet, hogy szeptember 7-én Beregszászban, ahol a 2001. évi népszámlálás adatai alapján 12,8 ezer magyar él, ami a lakosság 48 százaléka, a városi tanács a képviselőtestület szavazatainak kétharmadával elrendelte: «Beregszász város területén Ukrajna törvénye Az állami nyelvpolitika alapjairól 7. paragrafusa értelmében az ukrán mint államnyelv mellett elterjedt a magyar nyelv mint regionális, ezért irányában a regionális nyelvek alkalmazására vonatkozó intézkedések foganatosítandók».
„Meglehetősen szimbolikus, hogy e döntés kezdeményezője Beregszász tanácsi vezetője, Gajdos István lett – régi szövetségese a hatalomnak, aki 74. a Régiók Pártja választási listáján. Beregszász polgármestere [aki egyben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke is – a szerk.] ezzel gyakorlatilag két legyet ütött egy csapásra – megmutatta, hogy a régiósok nem csak az orosz nyelvről gondoskodnak, egyúttal pedig borsot tört Kovács Miklósnak az orra alá, aki régi ellenfele a konkurens magyar szervezettől [vagyis a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől, melynek elnöke – a szerk.]” – olvasható a cikkben.
„Egyébként, ha figyelmesebben megvizsgáljuk a Beregszászi Városi Tanács döntését, kiderül, hogy a magyar nyelvvel kapcsolatban Az állami nyelvpolitika alapjairól törvénynek úgy mond enyhébb változatát alkalmazták. A képviselők csupán a törvény egyes normáit realizálták – elhatározták, hogy biztosítják a városi tanács hivatalos űrlapjainak, pecsétjeinek, bélyegzőinek és tájékoztató feliratainak elkészítését ukrán és magyar nyelven; használni fogják az államnyelv mellett a magyar nyelvet a táblák és tájékoztatók elkészítésénél; megfelelő intézkedéseket hoznak megakadályozandó az államnyelv és a magyar nyelv nyilvános megalázását. A törvény további alapvető rendelkezéseit a városi tanács szépen megkerülte.
Így például Az állami nyelvpolitika alapjairól törvény 11. paragrafusának 3. pontja kötelezi a hivatalos személyeket és tisztviselőket azon terület határain belül, amelyen elterjedt a regionális nyelv, hogy az államnyelv mellett ezt a regionális nyelvet is ismerjék és kommunikáljanak azon (szóban vagy írásban) a látogatókkal. Nem csoda, hogy a megyei tanácsok elvből nem akarnak elismerni regionálisnak semmilyen más nyelvet az oroszon kívül. A 11. paragrafusról is történik említés a beregszászi városi tanács határozatában: «A hivatali személyzet kiválasztásánál figyelembe kell venni az államnyelv és a regionális (magyar) nyelv ismeretének kritériumait». Azonban a zn.ua azon a kérdésére, hogy kötelező lesz-e mostantól a magyar nyelv ismerete a városi tanácsban és a város más kommunális intézményeiben való alkalmazáshoz, Gajdos István, Beregszász polgármestere így válaszolt: «Erről szó volt az ülésszakon is, amikor a városi tanács megvitatta a nyelvtörvény egyes normáinak érvényesítését. Konszenzusra jutottunk abban, hogy az önkormányzatunkban való alkalmazásnál a döntő a megfelelő végzettség és a szakmai felkészültség lesz, valamint az államnyelv ismerete. A magyar ismerete pedig nem kritérium lesz, hanem csupán előny». Más szóval, a beregszászi képviselők megállapodtak, hogy csak részlegesen fogják teljesíteni a nyelvtörvényt, s nem teljes egészében” – fordítja le a szerző a politikusi csűrést-csavarást a hétköznapi ember nyelvére.
Figyelemre méltó, hogy a zn.ua újságírója szerint „a törvény 11. paragrafusának 3. pontját akkor is lehetetlen alkalmazni a mindennapi életben, ha a képviselőkben megvan a szándék erre”. Hogy miért? „Gajdos István szavai szerint jelenleg a városi tanácsban a magyar nyelvet a dolgozóknak csak körülbelül 35 százaléka beszéli, közülük 15 százalék jól, 20 százalék pedig társalgási szinten. És ez egy olyan városban van, amely hagyományosan magyar nyelvűnek számít” – mutat rá a szerző.
Ugyancsak érdekes, hogy a cikk elismeréssel ír a Beregszászi Városi Tanács szóban forgó döntéséről a nyelvtörvény alkalmazásának távlatai kapcsán: „A beregszászi képviselők érzékenysége és konszenzusra való hajlandósága értékelendő, de vajon más helyi tanácsoknál is megmutatkoznak-e ezek a politikusokra nem jellemző tulajdonságok? Szeptember 11-én a Csernyivci megyei Novoszelickij járás Taraszauci községének községi tanácsa alkalmazta a nyelvtörvényt falujukban a román (moldáv) nyelv vonatkozásában. És ez, a Beregszászi Városi Tanács döntésével egyetemben, csupán az első kavicsokat jelenti, amelyeket óhatatlanul követ majd a regionális státus újabb megadási parádéinak lavinája a magyar, a román, a moldáv, a lengyel, a krími tatár, a gagauz és az egyéb nyelveknek az egyes falvakban, városokban és járásokban. És ennek során távolról sem minden tanács akar majd konszenzusra jutni (valójában részlegesen teljesíteni a jogszabályt), sokan a Kivalov–Kolesznyicsenko-féle törvény minden rendelkezésének teljes körű betartását fogják követelni, azét a törvényét, amelyet a hatalom oly elhamarkodottan fogadott el az oroszajkú választóknak akarván kedvezni.”
Mindenekelőtt jegyezzük meg, mennyire furcsa ez a legutóbbi, a törvény betartására vonatkozó okfejtés. Remélem, nem csak e sorok szerzőjét zavarja, hogy a zn.ua újságírója tulajdonképpen amiatt aggódik, hogy mi történik majd, ha mindenki egy érvényes jogszabály teljes körű betartását kezdi el követelni országszerte. Meglehet, Ukrajnában a jogszabályok szabad, tetszés szerinti értelmezése bevett gyakorlattá vált az elmúlt években, de polgárként – jelen esetben pedig magyarként is – nem törődhetünk bele, hogy a törvények végrehajtása szabadon választható program vagy alku tárgya legyen bárki számára. Magyarán, ha Gajdos István eleve végrehajthatatlannak tartotta a nyelvtörvényt, azt még elfogadása előtt jeleznie kellett volna, annál is inkább, mivel a jogszabályt előterjesztő Régiók Pártjának politikai szövetségese. Ha pedig ilyen vagy olyan megfontolásokból – nyilván politikaiakból – korábban nem emelt szót a jogszabály ellen, megválasztott tisztviselőként, polgármesterként elvárható tőle, hogy jó példával járjon elő a törvények teljes körű, mindenre kiterjedő, feltételnélküli betartása terén.
És végül álljunk meg egy szóra a zn.ua cikkének annál a gondolatánál, miszerint „lehetetlen” volna megteremteni a magyar nyelvű ügyintézést az ukrán mellett. Az írást elolvasva ajánlották figyelmembe barátaim Kozma Miklósnak, Kárpátalja egykori kormányzói biztosának (1940–41) hozzáállását e kérdéshez. Nehéz, háborús időkben fogalmazott meg olyan elveket egy ukrán részről nemegyszer fasisztának bélyegzett kormányzat vezető hivatalnokaként, amelyekről boldogabb időkben, az európai integrációt szajkózó Ukrajnában folyvást azt állítják, hogy kivitelezhetetlenek. Az alábbi idézet a kormányzói biztosnak abból a beszédéből származik, amelyet 1940 szeptemberében hivatala átvétele alkalmából mondott Ungváron, a kormányzó biztosi palotában, s amelyet abban A visszacsatolt Kárpátalja című, Kozma Miklós írásait tartalmazó kötetben olvashatunk, mely dr. Brenzovics László szerkesztésében jelent meg 2009-ben Ungváron: „A néppel való érintkezésben a hivatalnokok a nép nyelvén beszéljenek. Kell, hogy a nép a hivatalnokokhoz a saját nyelvén fordulhasson. Kárpátalja tisztviselőitől megkívánom, hogy hivatali területük népi nyelvét mielőbb megtanulják. E kívánság elsősorban önmagamra vonatkozik. A rutén néppel rövid időn belül – ha egykori tudásomat felfrissítettem és kifejlesztettem – ruténul fogok beszélni, a németajkú kisebbség nyelve számomra nem kérdés, de a román nyelvet is megtanulom annyira, hogy a legszükségesebb dolgokban román nyelvű fiainkkal saját nyelvükön beszélhessek.”
Úgy hiszem, ha ez a hozzáállás általánossá válna, nem fordulhatna elő, hogy a 48 százalékban magyar ajkú Beregszászban csupán a dolgozók 15 százaléka beszél jól, s további 20 százaléka társalgási szinten magyarul…