Hogyan kíméljük meg az elektromos készülékeket az áramszünetek idején?

Ukrajna ideiglenesen megszállt területeinek reinkarnációjáért felelős minisztériuma tanácsokkal látta el az ukrán állampolgárokat azzal kapcsolatban, hogy miként kímélhetik meg az elektromos készülékeiket – írja az Ukrinform.

Az első és legfontosabb, hogy amikor lekapcsolják az áramot, a kazánokat, mosógépeket, elektromos tűzhelyeket és vízforralókat le kell választani a hálózatról, tehát húzzuk ki a konnektorból. Ezzel megóvhatjuk a készülékeinket a meghibásodástól.

Az áram visszakapcsolását követő hirtelen feszültségingadozás a háztartási készülékek meghibásodását okozhatja, sőt az is előfordulhat, hogy kigyulladnak – áll a közleményben.

A minisztérium azt tanácsolja, hogy az elektromos készülékeket érdemes felváltva beindítani. Például először töltse fel a mobiltelefonját, és csak ezt követően kapcsolja be a mosógépet.

Javasolják továbbá, hogy csak minősített elektromos készülékeket vásároljanak, és azokat is kizárólag az utasításoknak megfelelően használják.

Kárpátalja.ma