Janukovics elnök szabotázzsal vádolta meg az Azarov-kormányt

Viktor Janukovics ukrán elnök a megválasztásakor beígért reformok végrehajtásának szabotálásával vádolta meg múlt csütörtökön Mikola Azarov miniszterelnököt és kormányát – jelentette a Korreszpondent című hetilap hírportálja. A szakértők szerint ez már a kormányváltás előszele.

Az államfő éles hangú bírálatát a nemzeti reformtervről szóló beszámoló végighallgatása után fogalmazta meg a gazdasági reformbizottság január 17-i ülésén. Kijelentette, hogy ideje változtatni az ukrán kabinet „stílusán”. Hangsúlyozta, hogy a problémák okait kell feltárni, majd megoldani azokat, nem pusztán felsorolni a gondokat.

A korrespondent.net közlése szerint Janukovics úgy fogalmazott, hogy a kormány elvesztette a kontrollt a helyzet fölött az alsóbb szinteken.

„Azt kérném Öntől, Mikola Janovics (Azarov), hogy kicsit változtasson a kormány munkájának stílusán, vonja le a szükséges következtetéseket, és ne várjon az év végéig. Amennyiben személyi kérdésekről van szó, együtt áttekintjük azokat” – jelentette ki az ukrán elnök az MTI tájékoztatása szerint. Hozzátette, hogy saját felelősségét is kész elismerni. „Nem csukhatjuk be a szemünket, nincs jogunk rózsaszín világban élni” – fogalmazott.

Janukovics ismételten hangsúlyozta, hogy nem lehet folyton a felmerülő problémákkal takarózni, meg kell oldani azokat.

Elemzők úgy vélik, hogy noha Janukovics december végén ismét Azarovot nevezte ki miniszterelnöknek, a kormányfő leváltása már csak idő kérdése. Legvalószínűbb utódjának az első miniszterelnök-helyettesnek kinevezett, a kormányzati munkában járatlan Szerhij Arbuzovot, az ukrán nemzeti bank volt elnökét tartják, akiről köztudott, hogy az elnök idősebbik, üzletember fiával, Olekszandr Janukoviccsal szoros kapcsolatot ápol.

Talán nem véletlenül jegyezte meg beszédében az államfő, hogy nagy reményeket fűz a kormány új tagjaihoz. „Nagy reményeket fűzök az új miniszterekhez, a kormány új tagjaihoz, azokhoz, akik most érkeztek az új hullámmal idén” – mondta, hozzátéve, hogy a Miniszteri Kabinet új tagjaival „alapos megbeszéléseket” folytatott.

Az ellenzéki Batykivscsina részéről Volodimir Bondarenko azt állította, hogy Azarovra „írnak le minden tévedést”.

Volodimir Feszenko, a Penta kutatóközpont igazgatója a BBC Ukrainának adott interjúban a 2013. évi politikai előrejelzések között még Azarov menesztésének és Szerhij Arbuzov kormányfővé történő kinevezésének lehetséges időpontját is megnevezte: szerinte erre valamikor tavasz végén, nyár elején kerülhet sor.

Jurij Romanenko, a Sztratagema politikai elemző központ igazgatója pedig azt mondta a BBC Ukrainának, hogy Janukovics elnök szándékai a kormányfő leváltását illetően a január 17-i kijelentések után még nyilvánvalóbbak lettek. „Ez még attól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a „család” pozíciói megerősödtek az új Miniszteri Kabinetben. A további logika azt követeli tőle, hogy teljes ellenőrzést alakítson ki a kormány felett” – mondta a politológus.

ntk/korrespondent.net/MTI/bbc.co.uk
Kárpátalja