Játszóteret adtak át Gáton
Játszóteret avattak a gyerekek nagy örömére a Beregszászi kistérséghez tartozó Gáton. A játszótér ötlete a gáti elöljárói körzet KMKSZ-es képviselője, Heé Arnold ötlete volt, aki beadvánnyal fordult a közösségi játszótér megépítésével kapcsolatban a Beregszászi kistérséghez.
Elsősorban az Istennek lehetünk hálásak, hiszen Kárpátalja, így kistérségünk mind a mai napig a béke szigete. Másodsorban azoknak tartozunk hálával, akik itthon vannak, dolgoznak és adóiknak köszönhetően építhetünk
– emelte ki Babják Zoltán a Beregszászi Kistérség polgármestere TV21 Ungvárnak.
A közösségi játszóteret az egykori polgármesteri hivatal előtti zöld területen alakították ki, amelynek rendbetételével kapcsolatban több terve is van a helyi elöljárónak.
„Nagyon sok fejlesztésre van még szükség. Szeretnénk felújítani a kerítést, ami elválasztja a közutat a játszótértől, továbbá kaptunk felajánlást tíz darab gömbtujáról egy helyi érdekeltségű vállalkozótól. Új látjuk, hogy a helyi közösség és a kistérség vezetősége is pozitívan áll a helyzethez és lehetőségeik szerint segítenek bennünket abban, hogy a központunk szebbé váljon”
– mondta Lizák István, Gát elöljárója.
A gátihoz hasonló játszótérre több településnek is szüksége lenne a kistérségen belül, így a lehetőségekhez mérten a későbbiekben is igyekeznek folytatni ezt a programot – nyilatkozta Babják Zoltán.