Jelenleg 4,6 millió belső menekült él Ukrajnában

Ukrajnában 4,6 millió ember rendelkezik belső menekült státusszal, azonban csak 1,5 millióan részesülnek segélyben – számolt be róla Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter.

A miniszter megjegyezte, hogy a belső menekültek száma csökkent, mivel korábban 4,9 millióan voltak. Akik azonban külföldre távoztak, vagy visszatértek az otthonaikba, elvesztették a belső menekült státuszukat.

Szavai szerint a belső menekültek közül csupán 1,5 millióan jogosultak segélyre a jövedelmük alapján.

„Májusban 3 500 embert evakuáltak Szumi megyéből, és 6 500 személyt Harkiv megyéből. Vannak köztük, akik először kaptak belső menekült tanúsítványt, ugyanakkor olyanok is, akik már másodszor” – mondta Verescsuk.

Kárpátalja.ma